Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kevesen támogatják Szlovákiában a NATO-tagságot

Szlovákiában tovább csökkent az ország NATO-tagságának támogatottsága. Egy felmérés szerint csak a megkérdezettek egyharmada tartja helyénvalónak a csatlakozást.


Dátum: 2003-03-27 13:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8685
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:29.121019, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szlovák közszolgálati rádió médiakutató intézetének legújabb felmérése szerint február óta 4,4 százalékkal csökkent a NATO-pártiak tábora: a támogatottság csupán 34,3 százalékot tesz ki, 52,2 százalék ellenzi a belépést, 13,5 százalék nem tud állást foglalni a kérdésben.

Szlovákia a meghívott országokkal együtt szerdán Brüsszelben aláírta a csatlakozási jegyzőkönyvet, csütörtökön pedig a pozsonyi kormány rendkívüli ülésen szentesítette azt a dokumentumot, amelyben a NATO-csatlakozásra tett javaslatát terjeszti a parlament elé.

Közben az országban már második hónapja aláírásgyűjtés folyik annak érdekében, hogy a NATO-csatlakozás kérdése népszavazás által mérettessék meg, hasonlóképpen, mint az uniós csatlakozásé, amelynek támogatottsága viszont igen magas: 77,6 százalékot mutat. Az EU-csatlakozás ügyében esedékes ügydöntő népszavazás május 16-17-én lesz, de az aláírást gyűjtő NATO-ellenzők csoportja szeretné kieszközölni, hogy az államfő ugyanerre a két napra a NATO-csatlakozás ügyében is népszavazást írjon ki. Ehhez 350 ezer hitelesített aláírásra van szükség. Ennek megközelítőleg a kétharmadát már összegyűjtötték, de egy ideje nem tettek közzé újabb adatokat.

A szlovák alkotmány egyedül az EU-csatlakozással kapcsolatos népszavazást rendeli el kötelezően, a NATO-kérdés eldöntését a parlamentre bízza.

Elemzők szerint a NATO-pártiak táborának csökkenése az iraki háború fejleményeivel hozható összefüggésbe.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek