Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nagy siker volt a Fidelitas konferenciája

Több száz fiatal részvételével, több mint 20 előadóval, nagy sikerrel zárult a Budapesti Fidelitas "Városálom 2010- Ragadd meg Budapestet!" című városszakmai konferenciája.


Dátum: 2008-10-05 13:53:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:25:31.374752, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A rendezvény, amelynek Tarlós István volt a fővédnöke, az Uránia Nemzeti Filmszínházban, telt házas kerekasztal-beszélgetésekkel, és szekcióülésekkel zajlott le. Schneller Domonkos fővárosi képviselő, a Budapesti Fidelitas elnöke elmondta, hogy Budapest az "élhetőség határán táncol", és 2010-ig nem sok esély van arra, hogy alapvető változások következzenek be. Hangsúlyozta: reményeik szerint egy majdani új városvezetés az élhetőbb fővárost, valamint a fiatalok sajátos szempontrendszerét figyelembe vevő politikát fog folytatni.

A jelenlegi negatívumok közül kiemelte, hogy tavaly a törvényben rögzített 35 helyett 110 napig haladta meg az egészségkárosító értéket a főváros légszennyezettsége, és idén sem lett jobb a helyzet. Kitért arra, hogy naponta 340 ezer gépkocsi hajt be Budapestre, miközben nem látszik elmozdulás az alternatív közlekedés fejlesztésének irányában.

A politikus a jelenlegi városvezetést értékelve hozzáfűzte: nem 100 milliárd forintos grandiózus alagutat kell álmodni a Nyugati és a Déli pályaudvar között, nem kormányzati negyedről kell sajtótájékoztatót tartani, hanem olyan "apró dolgokkal" kell foglalkozni, amelyek a városlakók, köztük a fiatalok mindennapi életét könnyítik meg. Schneller szerint míg a budapesti városvezetés büszke a négy év alatt megépített száz kilométernyi kerékpárútra, addig például Stockholmban több mint 2.000 kilométer van. Hozzátette, hogy a fővárosból hiányoznak a biciklitárolók, és elég lemenni a Ferenciek tere vagy az Astoria alatti aluljáróba, hogy látszódjék: babakocsival és kerekesszékkel szinte lehetetlen közlekedni.

Kapcsolódó elemek