A lubickoló polip
Dátum: 2008-10-06 01:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:25:35.120500, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A műfajból következik, hogy az alapvető kérdéseket nem lehet tisztázni. Nem tudni, hogy ki végezte a lehallgatásokat, mi volt ezek hivatalos célja, mint ahogy azt sem, hogyan kerültek nyilvánosságra a felvételek. Ezek után felfoghatatlan, minek alapján állítja azt Szilvásy: "megállapítást nyert, hogy Fidesz-vezetők összeköttetésben álltak a céggel, és megbízásokat adtak neki."
(...)
A következő kampányban felhasználható "belső ellenség" képzése egyelőre még gyerekcipőben jár. Jelenleg nehezen tudom elképzelni Tóth Józsefről, hogy egy olyan sátáni fantom-alakot formálnak belőle, mint amilyen Trockíj volt a Szovjetunióban, a harmincas évek elejétől kezdve, legalább két évtizeden át. Bár, semmit sem lehet kizárni, feltéve, ha sikerül megtalálni azokat a sötét külföldi erőket is, akik időröl-időre, az éj leple alatt, feketére festett tartálykocsikban tengervizet szállítanak az Ilka utcai kémközpont medencéjébe, ahol az árnyék-titkosszolgálati polip lubickol.