Radioaktív hulladéktároló: bár nincs még kész, ma átadták
A magyar állampolgárok biztonságának védelmében a ma megnyíló nemzeti radioaktív hulladéktároló megnyitója alkalmából a Greenpeace a helyszínen is tiltakozott a veszélyes hulladékok nem biztonságos tárolása és az atomenergia felhasználása ellen.
Dátum: 2008-10-06 12:10:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121367
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:25:47.021323, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Tolna megyei Bátaapáti melletti létesítményt kis és közepes radioaktivitású hulladékok befogadása céljából építik. A földalatti tárolók végső üzembe helyezéséig a felhalmozódó több ezer hordónyi hulladékot a felszínen helyezik el.
A Greenpeace felhívja a figyelmet arra, hogy bár a környezetvédelmi engedélyt a létesítmény a végső, földalatti tárolásra kapta, a hulladéktárolóban az eddigi információk szerint csak 2010-től lehet majd a föld alá temetni a radioaktív anyagokat. Más szóval - az engedélyezett tevékenységgel ellentétesen - évekig tartó, ideiglenes földfelszíni tárolás céljából szállítanak Paksról radioaktív hulladékkal teli hordókat a Bátaapáti mellett található telephelyre. Abszurd, hogy szabályozatlan az átmeneti tárolás ideje, és hogy egy ilyen veszélyes tevékenységnél is szándékosan kiskapus játékot játszanak a "felelősök".
A Greenpeace mindemellett kiemeli, hogy bár a kis és közepes radioaktivitású hulladékok kezelésére léteznek telephelyek, ez nem csökkenti az igazi nagy veszélyt, amit a nagy radioaktivitású elhasznált fűtőelemek tárolása jelent. Az ilyen hulladékok több száz ezer évre való biztonságos elhelyezésének problémája mindmáig sehol a világon nincs megoldva.
"Bátaapáti kapcsán, az itteni súlyos problémákon túl, el kell mondani, hogy a nukleáris áramtermelésre a jövőben egyszerűen nincs szükség Magyarországon. Akkor meg miért kockáztassunk?" - kérdezi Rohonyi Péter, a szervezet kampányfelelőse. - "Az atomenergia fokozatos kiváltását az összes energiaszektorban megvalósuló energiahatékonysági fejlesztésekkel, a klímabarát, megújuló energia technológiák elterjesztésével és a decentralizált energiarendszerek felé való elmozdulással meg lehet valósítani."
A tudományos eredmények azt mutatják, hogy a vártnál is gyorsabb lehet a klímaváltozás. Legfeljebb tíz éven belül drasztikusan csökkentenünk kell az üvegházhatású gázok kibocsátását, tehát a leggyorsabban és legolcsóbban, költséghatékonyan bevethető környezetbarát eszközökre van szükség: energiahatékonyságra és megújulókra. A nukleáris energiatermelés nem fenntartható út, az új beruházások roppant drágák, és lassan, sok-sok év alatt valósulhatnak csak meg. Az atomlobby ma Magyarországon teljesen ellehetetleníti a megújulós szektor térnyerését, pedig Magyarországon is van lehetőség fenntartható energiagazdálkodásra.