Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Felkészületlenül éri Magyarországot a gazdasági válság

A kisebbségi kormány nem készítette fel, és nem is készíti fel az országot arra, hogy a pénzügyi-világgazdasági válságra reagálni tudjon - jelentette ki újságírók előtt Varga Mihály, a Fidesz alelnöke.


Dátum: 2008-10-06 12:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121371
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:25:48.189506, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A kialakult helyzet hatására a hétvégén szemmel láthatóan az európai kormányok konkrét lépéseket tettek, hogy megfékezzék a kialakult gazdasági válságot - kezdte hétfői sajtótájékoztatóját Varga Mihály, rámutatva: a kisebbségi kormány ezzel szemben becsukta a szemét, és befogta a fülét, és nem készíti fel az országot a problémákra.

Mint fogalmazott, miközben az egész világon az ellenszereket keresik, addig a kisebbségi kormány ismét cselekvőképtelenségéről tesz tanúbizonyságot. A gazdasági szakpolitikus példaként említette Németországot, ahol a német kereskedelmi bankok képviselői a súlyos likviditási gondokkal küszködő Hypo Real Estate (HRE) jelzáloghitel-intézet megmentéséről döntöttek, valamint a szövetségi kormány teljes állami garanciát helyezett kilátásba a magán-megtakarításokra. A brit kormány a londoni pénzügyminisztérium javaslata szerint gyakorlatilag államosítaná a bajba került bankokat. A dán kormány hétfő hajnalban vállalt garanciát valamennyi bankbetétért a bankokkal kötött megállapodás keretében, amelynek értelmében likviditási alapot is létrehoznak.

Az osztrák alkancellár hétfő reggel a pénzintézetekben elhelyezett magán-megtakarítások állami garanciájának európai szintű egyeztetését szorgalmazta, a holland állam pedig teljes egészében fel fogja vásárolni a nemzetközi pénzpiaci válság miatt nehéz helyzetbe került belga-holland Fortis bank hollandiai tevékenységét. A csehországi Skoda autógyár október végén egy hétre fogja leállítani az autógyártást.

Ezzel szemben Magyarország kormánya nyugodt, Gyurcsány Ferenc szeptember 26-án úgy fogalmazott, "a drámai amerikai pénzügyi válság közvetlenül kevéssé érinti a kontinentális Európát", a gazdasági miniszter pedig október 2-án azt mondta, "a nemzetközi pénzügyi válság hatása Magyarországot elsődlegesen nem érinti" - emlékeztetett Varga Mihály. A képviselő leszögezte: van okunk aggódni. Magyarázatképpen hozzátette: a kisebbségi kormány általában későn, vagy sehogy sem reagál a problémákra.

"A kisebbségi kormány újabb alkalmatlanságának bizonyítéka, hogy sem most, sem a 2009-es költségvetési javaslatban nem készül fel a várható gazdasági válságra" - húzta alá a volt pénzügyminiszter, aki kiemelte azt is, hogy 30 ezerrel több munkanélkülit regisztráltak, mint egy évvel ezelőtt.

A Fidesz szakpolitikusa újságírói kérdésre válaszolva elmondta, a kormány elsődleges feladata a gazdaság növekedésének stabilizálása lenne. Ehhez a vállalkozók terheinek érzékelhető csökkentésére, a pénzügyi szabályozó rendszer uniós keretek között való erős ellenőrzésére, és a 2009-es költségvetés átalakítására lenne szükség - fűzte hozzá. Végül kiemelte: a Fidesz az adócsökkentés pártja.

Kapcsolódó elemek