"Teljesen felkészületlenek vagyunk"
A magyar kormány nem készült fel arra a hatásra, amelyet a világgazdasági válság és lassulás a magyar gazdaság szempontjából jelenteni fog - hívta fel a figyelmet Varga Mihály.
Dátum: 2008-10-06 14:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121383
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:25:51.653701, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Örülünk annak, hogy a miniszter a négy nappal ezelőtti szavaihoz képest már legalább itt a parlamentben, napirend előtt felszólalásában foglalkozik a válsággal - húzta alá Varga Mihály Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter napirend előtt felszólalására való reagálásában.
A fideszes politikus emlékezetett rá, a miniszter négy nappal ezelőtt még úgy fogalmazott a kormányszóvivői tájékoztatón, hogy "a nemzetközi pénzügyi válság hatása Magyarországot elsődlegesen nem érinti".
Ezt valamennyien tudjuk, hogy nincs így - hangsúlyozta Varga, hozzátéve: a Fidesz éppen azt hiányolta az elmúlt napokban is, hogy a magyar kormány nem készült fel arra a hatásra, amelyet a világgazdasági válság és lassulás a magyar gazdaság szempontjából jelenteni fog.
"Hogy is tudott volna felkészülni? Ha végignézem, hogy az elmúlt napokban milyen adatok láttak napvilágot, akkor azt mondom, hogy teljesen felkészületlenek vagyunk" - fogalmazott.
Ennek kapcsán a Fidesz gazdasági szakpolitikusa felidézte: "folyik egy vita 450 milliárd forintos elszámolásról a tavalyi zárszámadás kapcsán. A kormány ennyi pénzzel nem tud elszámolni, nem tud arra világos és egyértelmű magyarázatot adni, hogy mi az oka annak, hogy ennyi pénz elszámolási veszteségként jelentkezik a tavalyi zárszámadásban".
3,8 százalékos hiányt várunk, ami még mindig a legmagasabb az Európai Unióban. Tehát egy adósságában növekvő, és államháztartási hiányában is "rangelső" ország az EU-ban- folytatta. Vajon hogyan tud majd reagálni arra, ami a következő évben történik Európában és a világgazdaságban? - tette fel a kérdést.
A jövő évi költségvetés számairól szólva Varga Mihály kiemelte: "önök még mindig egy illuzórikus 3 százalékos növekedésre terveztek. Ez nem alkalmas arra, hogy a magyar gazdaságot felkészítse a következő évre".
Arra utalva, hogy Bajnai Gordon a kis- és középvállalkozókról beszélt, Varga emlékeztetett, a Fidesz többször elmondta: amikor emelik a cégautók adóját, amikor a kis- és középvállalkozások számára a helyi adót olyan módon módosítják, hogy nem lehet levonni az adóalapból a helyi adóban fizetett adóterheket, akkor az nem felkészülés.
"Örülünk annak, hogy most ezzel a témával itt foglalkozott, de jobban örültünk volna, hogyha adócsökkentésről, fegyelmezett költségvetésről és a szabályozórendszer módosításáról beszélt volna itt nekünk" - fordult végül a miniszterhez Varga Mihály.