Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

EU: Nemzetek feletti részvételi demokrácia?

Hogyan lehet végrehajtani az európai állampolgári kezdeményezést? Vajon ez az eszköz alkalmas lehet‑e az Európa és polgárai között fennálló szakadék áthidalására? A tagállami népszavazások mintájára, a lisszaboni szerződés elfogadásával európai szinten is közvetlenül beleszólhatnak majd a jogalkotásba a polgárok, ha ezt több tagállamból legalább egymilliónyian kezdeményezik.


Dátum: 2008-10-06 14:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121393
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:25:54.833576, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Legalább egymillió uniós polgár, akik egyben a tagállamok egy jelentős számának

állampolgárai, kezdeményezheti, hogy az Európai Bizottság - hatáskörén belül - terjesszen elő megfelelő javaslatot azokban az ügyekben, amelyekben a polgárok megítélése szerint a Szerződések végrehajtásához uniós jogi aktus elfogadására van szükség" - szól a lisszaboni szerződés 11.4 cikke.

Az állampolgári kezdeményezések végrehajtásáról rendezett eszmecserét szeptember 18‑án Brüsszelben az EP alkotmányügyi szakbizottsága. A megbeszélés egyik célja volt előkészíteni Sylvia‑Yvonne Kaufmann (GUE/NGL, német) témában készülő parlamenti jelentését.

"Államok Európájából polgárok Európája"

Jo Leinen, az EP alkotmányügyi szakbizottságának elnöke szerint ezzel az eszközzel "az államok Európája a polgárok Európájává tehető". Leinen a megbeszélésen emlékeztetett: "Még a 2009‑es európai parlamenti választások előtt szeretnénk elfogadni a lisszaboni szerződést".

Az eszmecserén szintén résztvevő Jürgen Meyer professzor, a Bundestag és az Európai Konvent egykori tagja, az állampolgári kezdeményezés egyik szülőatyja felidézte, hogyan került az állampolgári kezdeményezés az utolsó pillanatban alkotmánytervezetbe. "A civil társadalom most az EP‑vel egyenrangúvá emelkedett" - közölte Meyer. Arra a kérdésre felelve, hogy mit jelent a "tagállamok jelentős száma", elmondta: ez legkevesebb négy, maximum hat tagállamra utal.

Sylvia-Yvonne Kaufmann úgy vélte, az állampolgári kezdeményezés út a részvételi demokrácia irányában. További finomításra vár azonban az eszköz jogi kereteinek kidolgozása, ideértve a fellebbezés lehetőségét is, ha az EP elfogadhatatlannak nyilvánítaná a kezdeményezést.

Hogyan tovább?

Az uniós állam- és kormányfők az október 15. és 16. között megrendezendő EU‑csúcson vitáznak majd a lisszaboni szerződés további sorsáról.

Kapcsolódó elemek