Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Bulgária nem zárja be Irak nagykövetségét

Bulgária nem lát okot arra, hogy bezárja Irak szófiai nagykövetségét - adta hírül csütörtökön a bolgár rádió az ország miniszterelnökére hivatkozva. A hivatalos albániai látogatáson tartózkodó Szimeon Szakszkoburggotszki miniszterelnök Tiranában jelentette ki, hogy nincs alap az iraki nagykövetség bezárására.


Dátum: 2003-03-27 14:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8689
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:30.307952, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az AP amerikai hírügynökség emlékeztetett arra, hogy Bulgária támogatja az Irakban indított háborút, egyik repülőterét az amerikai légierő rendelkezésére bocsátotta az amerikai repülőgépek utántöltésére, és bejelentette, hogy 100 fős katonai egységet küld az iraki háború után egy Irakkal határos, de közelebbről meg nem nevezett országba. Az amerikai hírügynökség szerint a bolgár miniszterelnök csütörtöki bejelentése nyilvánvalóan azt célozza, hogy kiegyensúlyozza az iraki kérdésben elfoglalt szófiai álláspontot, amelyet több befolyásos európai vezető is bírált.

MTI - fidesz.hu

Kapcsolódó elemek