Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Miért akadt el már megint az akadálymentesítés?

Hirt Ferenc arra kérdezett rá, hogy miért utasítják el rendszeresen az önkormányzatok intézményeik akadálymentesítésére beadott pályázatainak majdnem felét.


Dátum: 2008-10-06 16:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121399
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:25:56.755830, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Hirt Ferenc interpellációja 2008. október 6.

A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség Regionális Fejlesztési Programokat Irányít ó

Szakhatósága 2007-ben összesen 8,4 milliárd forintot irányzott el ő az önkormányzati

intézmények akadálymentesítésére. A hét régióban 861 önkormányzat pályázott erre a pénzre

és mintegy félezer település nyert akadálymentesítés kiépítésére támogatást - összegezte a tényeket Hirt Ferenc fideszes politikus.

Ismereteink szerint az összes pályázó több mint 40 százalékát elutasították arra való hivatkozással, hogy a benyújtott tervdokumentumok nem feleltek meg a szakmai követelményeknek - mondta Hirt Ferenc, majd hozzátette: bárhogy is számoljuk, több mint 2,5 milliárd forint megmaradt az előirányzott összegből, amelyet információim szerint szociális célokra csoportosítottak át.

Azt a nagyon sokszor hangoztatott szlogent, mely szerint az emberek és az önkormányzatok nem tudnak pályázatot írni, nem tudom elfogadni - szögezte le a politikus -, mint ahogy azt sem lehet elfogadni, hogy az akadálymentesítésről lemondjanak. Nem is tehetik, hiszen az önkormányzatok fenntartásában működő egészségügyi intézményekben az akadálymentesítést 2009. december 31-ig el kell végezni. Az önkormányzatok alap- és középfokú oktatási intézményeiben és a szolgáltatást nyújtó épületekben 2010 végéig a törvény értelmében el kell végezni ezeket a feladatokat.

1998 februárjában fogadta el a parlament a fogyatékkal él ők jogairól szóló törvényt. Eredetileg 2005. december 31-ig kellett volna a közforgalmú szolgáltatást nyújtó intézményeket akadálymentesíteni, ezt módosították Önök 2007-ben, és kitolták a teljesítési határidőt 2010. december 31-ig - emlékeztetett Hirt Ferenc.

"Érintettként, magánszemélyként és elsősorban közszereplőként sem tudom elfogadni

az ,,ej rá érünk arra még" gyakorlatát, hiszen nemcsak a hazai szabályozás, hanem az uniós

rendelkezések és ajánlások is köteleznek bennünket az akadálymentesítés kiépítésére - mondta a képviselő.

A következő kérdéseket intézte a miniszterhez: "Ön szerint befejeződik-e 2010. december 31-ig az önkormányzati óvodák, alap- és középfokú intézmények fizikai akadálymentesítése? Gondolkodik-e a Minisztérium a pályázati rendszer felülvizsgálatán? Mikor mondhatjuk el, hogy a magyar kormány valóban komolyan gondolja a fogyatékkal él ő emberek esélyegyenlőségének megteremtését?"

Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter válaszában arra hivatkozott, hogy elsősorban nem a tárca kompetenciája a pályázatok elbírálása. "A megmaradt 2,5 milliárd forintot nem lehet semmi másra, csak akadálymentesítésre felhasználni." - mondta a miniszter asszony, és hozzátette: "tapasztalatok szerint azonban nagyon sokan meg sem kísérlik a pályázást."

Hirt Ferenc viszontválaszában nem fogadta el Szűcs miniszter asszony szavait. Újra hangsúlyozta, hogy "az akadálymentesítéssel sehol sem állunk, ezért nem érünk rá a kérdéssel hosszan foglalkozni, hiszen a határidők egyre közelednek." Hirt Ferenc szerint azzal kell elsősorban foglalkoznunk, hogy hogyan lehetne segíteni az önkormányzatoknak a sikeres pályamunkák beadásában.

Az országgyűlés 183 nem, 169 igen szavazattal és 15 tartózkodással nem fogadta el a választ.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 234, 'source_type': 'media', 'source_id': 2057, 'target_type': 'article', 'target_id': 83475, 'relation_type': 'describes'}