A Fidesz kitart a 200 fős parlament gondolata mellett
Az Országgyűlés kedden megkezdheti a Fidesz 200 fős parlamentről szóló javaslatának tárgyalását, miután az Országgyűlés 59 elutasítás után, a hatvanadik alkalommal hétfőn napirendre vette a javaslatot. Erről Répássy Róbert, a Fidesz frakcióvezető-helyettese beszélt újságíróknak a parlamentben.
Dátum: 2008-10-06 17:35:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121405
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:25:58.520109, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Jobb később, mint soha" - mondta Répássy Róbert, utalva arra, hogy a Fidesz 2006. június 16-án nyújtotta be az Országgyűléshez indítványát, amelyet azóta - a frakció folyamatos kezdeményezése ellenére - 59 alkalommal nem vettek napirendre.
Répássy Róbert úgy vélte: az eddigi próbálkozásokkal ellentétben, amikor a pártok nem tudták összeilleszteni választójogi elképzeléseiket, most megfordulhat a tárgyalás módszere, és először azt fogadhatják el, hogy maximum 200 fős lehet az Országgyűlés, majd utána egy a határidő kitűzésével megegyezhetnek arról, mi szükséges ahhoz, hogy ezt elérjék.
A Fidesz javaslata szerint - amelyet a demokrácia-törvénycsomag részeként nyújtottak be - az alkotmányban rögzítenék, hogy a képviselők létszáma legfeljebb 200 fő lehet; az eredeti 2006-ban benyújtott javaslat azt is tartalmazta, hogy alkossanak új választójogi törvényt 2007. április 30-ig.
Répássy Róbert az MTI kérdésére azt mondta: ezt nyilván korrigálni kell, de a korábbiakhoz hasonlóan most is azt fogják javasolni, hogy egyéves határidőn belül fogadja el az Országgyűlés a választójogi törvényt.