Le Figaro: füstbe ment terv
Egy hét alatt füstbe ment Washington villámháborús stratégiája, amely arra épült, hogy az iraki diktátor rendszere kártyavárként fog összeomlani a sokkhatás eszközével operáló amerikai hadjárat első napjaiban - írja a Le Figaro.
Dátum: 2003-03-27 15:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8690
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:30.599598, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bush kénytelen felülvizsgálni haditerveit című elsőoldalas írásában a mértékadó konzervatív párizsi lap a hadjárat első hét napját összefoglalva rámutat: a washingtoni katonai tervezők eredeti forgatókönyvének gyakorlatilag minden eleme kudarcot vallott.
A Bagdad ellen múlt csütörtök hajnalban végrehajtott meglepetésszerű légitámadás nem fejezte le az iraki hadvezetést, nem bénította meg a vezetési pontok irányítását, nem vezetett tömeges dezertálásokhoz, az ország lakossága pedig minden várakozást meghazudtolva nem fogadta felszabadítóként az amerikai és brit katonákat. Épp ellenkezőleg: Szaddám Huszein iraki diktátornak - legalábbis a látszat szerint - sikerült egységbe sorakoztatnia az irakiakat, még a rezsimmel ellenséges dél-iraki síita népesség körében sincs jele lázadásnak.
Noha Donald Rumsfeld védelmi miniszter nyilvánosan semmit nem veszített hangsúlyozott optimizmusából, az amerikai vezérkar különösebb hírverés nélkül rákényszerül, hogy felülbírálja a korábbi terveket, különösen ami Bagdad bevételét illeti - véli a párizsi lap. Két választás kínálkozik: vagy a város ostroma, vagy az utcáról utcára zajló közelharc. Valószínű, hogy a gerillaharctól okkal ódzkodó amerikaiak az első opció mellett döntenek. Rumsfeld villámháborús elképzelése, melyet tábornokai többségével szemben erőltetett át, sokba fog kerülni - jósolja a Figaro.
Emlékeztet az 1991-es öbölháborúra: Colin Powell akkori főparancsnok 600 ezer fős elsöprő fölényű hadsereget küldött a helyszínre, de csak a 35 napig tartó szüntelen bombázások után vetette be őket. A mostani hadvezetés összesen 260 ezer amerikai és 40 ezer brit katonát vonultatott fel Irakban, s a polgári lakosság megkímélése érdekében célzott légitámadásokra korlátozta a Bagdad térdre kényszerítésére szánt légi csapásokat. Szaddám demoralizálást ezzel nem tudta elérni.
Most, hogy a déli városok ellenállása miatt meghiúsult a villámháborús program, a Bagdad határába öt nap alatt eljutott egységek kénytelenek bevárni a soron kívüli csapaterősítést. Egyelőre az egyetlen valódi nehézfegyverekkel felszerelt 3. gépesített gyalogsági hadosztályra számíthatnak, amely Karbala felől tart észak felé. Újabb két egység érkezését helyezték kilátásba. A 4. gyalogsági hadosztálynak Törökországból, észak felől kellett volna Bagdad felé előretörni, az ankarai hozzájárulás hiánya két héttel hátráltatja Irakba jutásukat. A 101-es légi szállítású hadosztály pedig még a kuvaiti bázison vesztegel.
A francia lap elemezője szerint az amerikaiak Irakban saját gőgjük csapdájába estek: meg kellett tapasztalniuk, hogy a gyors előrehaladást előnyben részesítő tervezésben figyelmen kívül hagyott gerillák és orvlövészek valódi felmorzsoló akciókra képesek az offenzíva oldalszárnyain. Szembesülniük kell azzal a felismeréssel is, hogy a déli városok nem fognak érett gyümölcsként az ölükbe hullani, hosszabb és más koncepciójú háborúra kell berendezkedniük.
James Woolsey, aki Clinton elnöksége alatt töltötte be a CIA igazgatói posztját, kevéssé finomkodó helyzetértékelésében Churchillt idézte: az amerikaiak végül mindig megtalálják a legjobb megoldást, miután az összes használhatatlant kipróbálták.
MTI - fidesz.hu