Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Elutasították a Tibetről szóló határozatot

Az alkotmányügyi bizottság segítségével az MSZP politikai nyilatkozat-tervezetté minősíttette át a Tibet ügyében a parlament előtt lévő dokumentumot.


Dátum: 2008-10-06 22:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121410
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:26:00.066378, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Politikai nyilatkozat-tervezetnek minősül a Tibet ügyében a parlament előtt lévő dokumentum - ekként összegezhető az Országgyűlés hétfői döntése. Az ügy előzménye: a Fidesz kezdeményezte, hogy az Országgyűlés utasítsa el az alkotmányügyi bizottság eseti jellegű állásfoglalását, miszerint a Tibet ügyében tervezett országgyűlési határozati javaslat politikai nyilatkozat-tervezetnek minősül. Az alkotmányügyi bizottság szerint a dokumentum elfogadása esetén az Országgyűlés politikai kérdésben tenne nyilatkozatot. Az Országgyűlés a Fidesz javaslatát 185 igen, 184 nem szavazattal és két tartózkodással (Hagyó Miklós és Mécs Imre, mindketten MSZP) utasította el.

Fidesz-frakció kérelmét előterjesztő Balog Zoltán azt mondta, nem egy szimpla ügyrendi kérdésről van szó, az alkotmányügyi bizottság ugyanis "minden jogi alapot nélkülöző, színtiszta politikai indíttatású döntést hozott". Hozzátette: az MSZP egy országgyűlési határozati javaslat elfogadását akarja megakadályozni, jogi trükközéssel, mert kiderült, hogy rajta kívül minden párt támogatja, így megvan az elfogadásához szükséges többség a parlamentben. Balog elmondta, hogy a Fidesz, a KDNP, az SZDSZ és az MDF által benyújtott javaslat célja, hogy az Országgyűlés "felmutatva a tibetiek és a magyarok történelmében felmerülő párhuzamokat és találkozásokat, kifejezze szolidaritását egy olyan nép polgáraival, akiknél az állami hatóságok tendenciózusan nem tartják be az alapvető emberi jogi normákat". Megjegyezte, a vita közben változott meg a szocialisták véleménye arról, hogy a dokumentum nem is feles többséget igénylő határozati javaslat, hanem kétharmados támogatást igénylő politikai nyilatkozat.

Tóth András (MSZP) pártja álláspontját ismertetve közölte: ha a házszabály rendelkezéseit "tisztességgel, becsülettel és nem tendenciózusan" olvassák, akkor egyértelmű, hogy a vitatott határozat nem más, mint egy politikai nyilatkozat-tervezet. Utalt arra, hogy a parlament az elmúlt időszakban több hasonló jellegű nyilatkozatot is tárgyalt, például Kubával, vagy a burmai helyzettel kapcsolatban.

Az előterjesztő Fidesz nevében a vitában elhangzottakra válaszoló Répássy Róbert azt mondta, amikor az alkotmányügyi bizottság tárgysorozatba vette a határozati javaslatot, senki sem kifogásolta a formáját. Szavai szerint felháborító és a parlamenti demokrácia elleni vétség az, hogy tárgyalás közben átminősítik egy országgyűlési előterjesztés formáját azért, hogy azt minősített többséggel kelljen elfogadni, mivel tudják, a parlamentben a javaslat megkapta az egyszerű többséget. "Legközelebb ezzel a módszerrel megtehetik, hogy törvényjavaslatokat minősítenek át politikai nyilatkozattá és így kétharmadossá teszik" - fogalmazott.

Kapcsolódó elemek