Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az SZDSZ eltussolná a szegedi botrányt

Az SZDSZ szegedi politikusai igyekeznek eltussolni azokat a szabálytalanságokat, melyeket egy revizori jelentés tárt fel a Szegedi Nemzeti Színház gazdálkodásában még Székhelyi József igazgatósága alatt - jelentette ki Hüvös László, a Fidesz szegedi frakciójának vezetője kedden a csongrádi megyeszékhelyen.


Dátum: 2008-10-07 13:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121453
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:26:12.978512, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Az SZDSZ-nek valamilyen módon meg kell nyilvánulni (...), hogy elfogadhatónak tartja-e, hogy saját képviselői és saját emberei a kéz kezet mos elve alapján (...) próbálnak eltussolni egy olyan nyilvánvaló ügyet, amely dokumentált" - mondta a politikus a liberális párt szegedi székháza előtt tartott sajtótájékoztatóján.

A Fidesz a szegedi önkormányzat pénzügyi bizottságának ülésén indítványozta a történtek részletes kivizsgálását a feltárt visszásságok ügyében a Virág András liberális képviselő vezette testület MSZP-SZDSZ-es többsége azonban valamennyi javaslatot leszavazta - közölte a frakcióvezető. A színház működését felügyelő kulturális bizottság - amelyet Kormos Tibor SZDSZ-es képviselő vezet - sem tett semmit annak érdekében, hogy a jogszabálysértéseket megszüntesse - tette hozzá Hüvös László.

Póda Jenő fideszes képviselő elmondta, a revizori vizsgálat 2007. január 1-je és 2008. március 15-e közötti időszakban vizsgálta a Szegedi Nemzeti Színház működését. A jelentés - melyet Székhelyi József hivatalban levő intézményvezetőként elfogadott és aláírásával nyugtázott - tizennyolc "intézkedést kívánó megállapítással" zárult. "Nem bagatell dolgokról van szó, több tízmilliós a tételsor, amit ránézésre lehet érzékelni" - fogalmazott a képviselő.

A revizori vizsgálat június 4-én fejeződött be, Székhelyi József pedig június 30-ig vezette a színházat. Ebben a három hétben lehetett volna vizsgálni azt, hogy indokolt-e a fegyelmi vizsgálat megindítása. Azzal, hogy erre nem került sor "a fegyelmi eljárás lehetősége alól a szegedi városvezetés kiengedte a direktort" - mondta Póda Jenő.

Kapcsolódó elemek