Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fidesz-javaslat a kisebb parlamentre

Kétszáz főben korlátozná a parlamenti képviselők létszámát a Fidesz-KDNP alkotmánymódosító javaslata, amelyet az egyik előterjesztő, a fideszes Répássy Róbert ismertetett kedden az Országgyűlésben.


Dátum: 2008-10-07 14:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121463
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:26:16.099074, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az előterjesztés szerint az alkotmánymódosítást követő egy éven belül meg kellene alkotni a szükséges választójogi törvényeket is. A jelenlegi 386 fős parlamenti létszám rontja a munka hatékonyságát, költséges és más országokhoz képest is magas - mondta Répássy Róbert. Hozzátette: az egy éves határidő alkotmányos kényszert jelentene, és elősegítené a pártok konszenzuskeresését. A képviselő azért is időszerűnek nevezte a megegyezést a választójogi törvényről, mert az Alkotmánybíróság előírta a választókerületek arányosítását.

Répássy Róbert szerint szükség lenne az önkormányzati testületek létszámának csökkentésére is, de ehhez a morális alapot a parlamenti létszám csökkentése teremtené meg. Emlékeztetett arra, hogy a két évvel ezelőtt benyújtott Fidesz-KDNP képviselői indítvány napirendre kerülését 59 esetben utasította el az MSZP-SZDSZ-többség, és a sajtóhírek szerint ezúttal is csak azért engedték a napirendre kerülést, hogy a plenáris ülésen szavazhassák le.

Kapcsolódó elemek