Nem megfelelő az egyeztetés
A kormány több kérdésben is mellőzte az egyeztetést az EU-elnökségi munkacsoporttal a felkészülésben Magyarország európai uniós elnökségére - jelentette ki Németh Zsolt (Fidesz), az ötpárti testület társelnöke a munkacsoport keddi, harmadik ülésén Budapesten.
Dátum: 2008-10-07 16:38:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121486
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:26:23.004812, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Németh Zsolt nehezményezte azt is, hogy a munkacsoport május óta nem ülésezett. A Fidesz júliusban is kész lett volna a testület összehívására, "ez azonban a Külügyminisztérium és a Pénzügyminisztérium kérésére nem történt meg" - mondta.
A nyilvános társelnöki megnyitó beszédeket követően a munkacsoport zárt ülésen folytatta munkáját. Az előzetes napirend szerint az elnökséggel összefüggő személyügyi-intézményi átalakításokkal, a magyar elnökségnek a 2009-2011-es időszak költségvetésével összefüggő kérdéseivel, a spanyol-belga-magyar elnökségi trió és a magyar elnökség legfontosabb céljaival, valamint az elnökségi hármas együttműködésével foglalkoznak.