Gyurcsányt baleset érte
Dátum: 2008-10-07 22:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121506
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:26:29.261563, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Gyurcsánynak egyébként már azért a produkcióért le kellene mondania, ahogy közlekedési miniszterének távozását bejelentette. A kormányfő ugyanis majdnem elsírta magát. Aki még nem látta, sürgősen keresse föl a Hír TV honlapját, és nézze végig a felvételt : a miniszterelnök elérzékenyül, és könnyeivel küszködve motyog a Monorierdőnél történt szerencsétlenség áldozatairól.
És még az is lehet, hogy én vagyok egy érzéketlen tuskó, amiért zavar, ha az ország első embere nyilvánosan pityereg, De ha már ez a következményektől nem mentes baloldal a vadonat imázs, akkor mégis hogyan értékeli az megújult miniszterelnök a régi énjét, amely két esztendeje látványosan (és zokogásmentesen) kenegette szanaszéjjel a halálos kimenetelű augusztus 20-i tűzijáték kormányzati felelősségét?