Hogyan menekítsünk Gergényit?
Dátum: 2008-10-08 08:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121519
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:26:33.249630, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ismét beteget jelentett büntetőpere tárgyalása előtt Gergényi Péter volt fővárosi rendőrfőkapitány, aki ellen egykori, az állásukból általa kirúgott beosztottjai szolgálati visszaélés vádjával indítottak eljárást. A Fővárosi Bíróság Katonai Tanácsa legutóbb június 30-án akarta tárgyalni a vasprefektus néven elhíresült - a 2006. őszi brutális rendőri fellépések miatt többször kérdőre vont - tábornok ügyét, de betegségére hivatkozva akkor sem jelent meg a tárgyalóban.
"A törvény szerint a szolgálati visszaélés vétsége akár két évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető, a Gergényi, valamint egykori vezetőtársa ellen indított eljárást azonban megszüntetik, mert a büntető törvénykönyv 124. paragrafusa alapján nem büntethető katonai vétség miatt az elkövető, ha szolgálati viszonyának megszűnése óta egy év eltelt" - hívták fel lapunk figyelmét katonai bírósági forrásaink.