Megbénulhat Budapest közlekedése a NATO-csúcs miatt
Több útszakaszt és utcát teljesen lezárnak az autósok elől, sok helyen pedig korlátozás lép életbe a NATO-tanácskozás miatt már szerdán Budapesten. A Belvárost érdemes teljesen elkerülni.
Dátum: 2008-10-08 12:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121539
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:26:39.430508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A diplomáciai esemény két napján, csütörtökön és pénteken az autósoknak érdemes elkerülniük a Belvárost, elsősorban a Kossuth teret, valamint a XIII. kerületi Bessenyei utcát a Hegedűs Gyula utca és a Pannónia utca között. Ez utóbbi útszakaszt már hétfőn lezárták, és vasárnap éjfélig nem is adják vissza a forgalomnak. A rendőrség tájékoztatása szerint csütörtökön lezárják az állatkert, a Hősök tere és a Műjégpálya környékét, továbbá a pesti alsó rakpartot a Parlamenttől a Közraktár utcáig.
A delegációk útvonalán szakaszos lezárásokra is számítani kell, ezek elsősorban a Ferihegyi repülőtérre vezető gyorsforgalmi utat, az Üllői utat, az Erzsébet körutat, a József körutat, az Andrássy út egy részét és a Roosevelt teret érintik. A repülőtérre vezető utak szakaszos és időszakos lezárása a Malév tájékoztatása szerint már szerdán kora este várható, mivel a tanácskozás résztvevőinek első csoportjai ekkor érkeznek; csütörtök délelőtt és péntek délután is lezárásokra kell számítani.
Bizonyos időszakokban csütörtökön és pénteken délelőtt lezárják az Üllői út-Haller utca-Soroksári út-Közraktár utca-pesti alsó rakpart-Roosevelt tér-Apáczai Csere János utca útvonalat, valamint az Üllői út-József körút-Erzsébet körút-Teréz körút-Oktogon-Andrássy út-József Attila utca-Roosevelt tér-Apáczai Csere János utca útvonalat.
A rendőrség honlapján megjelent közlemény szerint tilos megállni vasárnap éjfélig a XIII. kerületi Bessenyei utca mindkét oldalán a Hegedűs Gyula utca és a Pannónia utca között.
Hasonló korlátozás érvényes péntek éjfélig több helyen az V. és a IX. kerületben, így a pesti alsó rakparton a Közraktár utca és a Garibaldi utca között (a felhajtókon is), a Dorottya utca mindkét oldalán a Roosevelt tér és a Szende Pál utca között, a Szende Pál utca mindkét oldalán, a Vigadó utca mindkét oldalán a Vörösmarty tér és az Apáczai Csere János utca között, továbbá a Deák Ferenc utca, a Türr István utca, az Aranykéz utca, a Régiposta utca, a Galamb utca, az Apáczai Csere János utca és a Pesti Barnabás utca mindkét oldalán. Ezeknek az utcáknak, útszakaszoknak a nagyobb részét teljesen elzárják a forgalom elől.