Fejeződjön be Csepelen az MSZP-SZDSZ mutyizás!
A közelmúltban kirobbant, mára országos médiafigyelmet kapott Bokros utcai játszó és pihenő park rejtélyes "eltűnésének" ügye ismét rávilágított Kál Károly csepeli SZDSZ-es frakcióvezető cége a Korund Kft. és a kerületi Önkormányzat üzleti kapcsolataira - hívja fel a figyelmet közleményében Németh Szilárd.
Dátum: 2008-10-08 14:07:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121552
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:26:44.147937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A kerületet átszövő üzleti pártkapcsolat, a ki nem mondott, de működő árnyékkoalíció, valamint az a tény, hogy az SZDSZ helyi elnökének cége éves szinten 36 millió forintnyi megbízást kap a város szocialista vezetésétől, politikailag összeférhetetlen és erkölcsileg elfogadhatatlan!
Minderre nem először hívja fel a figyelmet a Fidesz-KDNP frakciója, hiszen már 2007. október 4-én közleményben szólítottuk fel Tóth Mihály polgármestert, hogy szüntesse meg Kál Károly képviselő cégével a fennálló szerződéseket. Ennek az akkori indíttatója többek között az volt, hogy azután, hogy az SZDSZ helyi elnöke nemmel szavazott a Csepelen illegálisan elhelyezett mérgező és rákkeltő galvániszap önkormányzati költségű azonnali elszállíttatására, az ő cége lett megbízva annak őrzésével. A tényleges elszállítás idejére pedig a galvániszap megállapított mennyisége rejtélyes módon majdnem a duplája lett az eredeti felmérés szerintinek.
Most kiderült, hogy azért a 24 órás járőrszolgálatért, amelynek célja a parkjaink védelme, közel havi egymillió forintos szolgáltatási díj mellett lenullázódott egy 35 millió forintba kerülő zöldövezeti játszópark. Sőt, még a szerződést fenntartó Szenteczky János is úgy nyilatkozott, hogy "nem elégedett a Korund munkájával"!
Ismételten és a leghatározottabban felszólítjuk Tóth Mihály polgármestert, valamint pártbeli helyettesét, a Csevak Zrt. vezérigazgatóját, Szenteczky Jánost, hogy azonnal bontsák fel az etikátlanul megkötött és be nem tartott szerződést!" - fogalmaz Németh Szilárd, a Fidesz-KDNP csepeli frakciójának vezetője.