Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tilos a dohányzás a játszótereken

A Budavári Önkormányzat Képviselőtestülete egyhangúlag fogadta el azt a javaslatot, hogy a kerületi játszótereken és azok közvetlen környezetében tilos a dohányzás. A tilalom megszegői szabálysértést követnek el, és esetükben háromezertől húszezer forintig terjedő helyszíni bírság szabható ki.


Dátum: 2008-10-08 14:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121557
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:26:45.601337, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szerte a világon, így Magyarországon is komoly gondot jelent a gyermek és fiatalkori dohányzás. A fiatalkorúak dohányzásának alapvetően két oka van, az egyik a negatív családi példa, a másik pedig a kortárs csoport hatása. Felmérések szerint a középiskolás diákok 95, a felsőoktatásban tanulók 99 százalékának van a baráti körében olyan, aki dohányzik, az általános iskolában is csak minden harmadik diák mentes a dohányzástól. A dohányzás elleni küzdelem ezért igen fontos jelentőségű mind családi, mind iskolai szinten.

Emellett a közterületen történő dohányzás a közterületek tisztántartása tekintetében is kihívások elé állítja az önkormányzatot. Az elmúlt időszakban több szülő is jelezte, hogy a kerületi játszótereken sokan eldobálják a csikkeket, és a gyermekek szemetes környezetben játszanak, amely veszélyes lehet az egészségükre.

Ezért a Budavári Önkormányzat Képviselő-testülete legutóbbi ülésén - egyhangú szavazással - rendeletet alkotott arról, hogy a kerületi játszótereken, és azok 5 méteres közelében tilos a dohányzás. A tilalom megszegői ellen az arra jogosult szervek, azaz a rendőrség és a közterület-felügyelet kezdeményezése alapján szabálysértési eljárás indítására van lehetőség, illetőleg a közterület-felügyelők háromezer forinttól húszezer forintig terjedő helyszíni bírságot szabhatnak ki. A rendelet november 1-jén lép hatályba.

A rendelet tárgyalásakor dr. Nagy Gábor Tamás polgármester elmondta, hogy a szabályozással az önkormányzat követendőnek ítélt példát állít, a dohányzás tiltásával a gyermekeket védi. Kifejtette, hogy nem a büntetés a cél, hanem az, hogy az önkormányzat felhívja erre a káros jelenségre a figyelmet, és egy normarendszer megalkotásával elősegítse a helyzet rendezését.

Kapcsolódó elemek