Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz is módosítaná a Robin Hood-adóról szóló törvényt

A Fidesz több módosító indítványt is benyújt a Robin Hood-adóról szóló törvényjavaslathoz, és továbbra is javasolja, hogy a távhő áfáját öt százalékra csökkentsék, illetve szeretnék elérni, hogy az önkormányzatoktól ne vegyék el az árszabályozás jogát - mondta Fónagy János, a párt képviselője a javaslat szerdán kezdődő vitája előtt az MTI-nek.


Dátum: 2008-10-08 16:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121566
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:26:48.245348, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A távhőszolgáltatás versenyképesebbé tételéről szóló kormányjavaslathoz a Fidesz módosítóként benyújtja korábbi indítványát, amely szerint a távhő áfája 20 százalékról 5 százalékra csökkenne - közölte a Fidesz szakpolitikusa. A párt szerint ezzel a távfűtéses lakásban élő családok évente 36 ezer forintot takarítanának meg.

Fónagy János hangsúlyozta: a Robin Hood-adóról szóló javaslat a távhőfogyasztók terheit két évre, átmenetileg és csak minimálisan enyhíti, valamint az adó előbb-utóbb lecsorog majd fogyasztókhoz.

A Fidesz egy másik módosítóban azt is kezdeményezi, hogy ne vegyék el az önkormányzatoktól az árszabályozás jogát. Fónagy János szerint ugyanis a javaslat a közszolgáltatás felelősségét az önkormányzatoknál hagyja, de az árszabályozást az Energia Hivatalhoz tenné át.

Ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy Magyarországon több mint száz olyan önkormányzat van, amely különböző feltételek mellett távhőt biztosít, és így nehéz lenne egységessé tenni az árszabályozást.

Egy harmadik módosítót a Fidesz azért nyújt be, mert szerinte a Robin Hood-adó fizetésében érintett vállalatok felsorolásából nem tűnik ki teljesen, hogy ez nem vonatkozik a távhőtermelő és szolgáltató cégekre - mondta Fónagy János az MTI-nek.

Kapcsolódó elemek