Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

30 tonna almát oszt Pest megyében a Magosz

Október elsejétől hat Pest megyei településen indított iskolai alma-akciót a Magosz - jelentette be Budai Gyula, a szervezet elnöke szerdai sajtótájékoztatóján. Dunavarsány, Gyál, Kiskunlacháza, Szigetszentmiklós és Tököl iskolásai egy hónapon át minden nap egy-egy darab almát kapnak az iskolában, az érdi iskolások pedig hétfőtől kapják a gyümölcsöt.


Dátum: 2008-10-08 17:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121575
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:26:51.005780, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Októberben az előzetes számítások szerint 15 060 diák között több mint 30 tonna almát osztanak szét, amit 65 forint plusz áfás kedvezményes áron vásárolhatnak meg az önkormányzatok a szabolcsi termelőktől.

A Magosz szeretné a programot országos szintre kiterjeszteni, ezért levélben keresik meg az önkormányzatokat. Budai Gyula szerint a magyar termelők legnagyobb problémája az, hogy hogyan értékesítsék a megtermelt árut, ezért az Iskola alma-akció mellett úgy is próbálnak nekik segíteni, hogy a hét végén a IX. kerületben az önkormányzattal közösen alma -és burgonyavásárt is szerveznek, ahol a budapestiek a hazai termelők áruját vásárolhatják.

Az Iskola alma-akcióban résztvevő települések polgármesterei példaértékű úttörő kezdeményezésnek nevezték a programot. Az akció megszervezésében a Pest megyei Fidelitas is segítséget nyújtott. Galambos Eszter választmányi elnök azt mondta: remélik, hogy a magyar fiatalokat arra is rá tudják szoktatni a programmal, hogy a későbbiekben rendszeresen vásároljanak egészséges élelmiszert.

Kapcsolódó elemek