Az adótörvényeknek nincs parlamenti többségük
Vonja vissza a kormány az adó- és a költségvetési törvénycsomagot, hiszen azok benyújtásakor nem voltak ismertek azok a folyamatok, melyek a világgazdaságban lejátszódnak - mondta el Tállai András szerdai sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2008-10-08 17:58:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121576
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:26:51.352828, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Tállai András szerint még sohasem volt ilyen fontos, hogy ki milyen módosító javaslattal kívánja kezelni a pénzügyi válságot. Elmondta azt is, hogy péntek 12 óráig lehet benyújtani a módosító javaslatokat. Hangsúlyozta: izgalmas lesz a kisebbségi kormány számára a módosító indítványokról szóló október 27-i szavazás, mert a mai állás szerint elképzelhető, hogy az ellenzéki pártok adócsökkentő javaslatai meg fogják kapni a többséget a parlamentben.
A fideszes szakpolitikus kitért a World Economic Forum gazdasági elemző cég versenyképességi rangsorára is, melyben az szerepel, hogy hazánk a 62-ik helyre került, a tavalyi 47-ik helyett, és Európában egyik ország sem zuhant ekkorát, sőt a környező országok javítottak is korábbi helyezésükön. A kisebbségi kormány alkalmatlan a pénzügyi válság kezelésére, ezért egyértelmű, hogy az előrehozott választások kiírása az ország érdeke - húzta alá Tállai András.