"Színház az egész..." - díjkiosztó gála a Nemzetiben
A MASZK Országos Színészegyesület hagyományos színházi világnapi jótékonysági gálaestjét a Nemzeti Színházban tartották csütörtökön. A rendezvényen adták át a Hevesi Sándor-, a Gobbi Hilda-, illetve a Soós Imre-díjakat.
Dátum: 2003-03-28 07:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8700
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:33.637485, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Hevesi Sándor-díjat a Nemzetközi Színházi Intézet (ITI) Magyar Központja, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma, valamint a Fővárosi Önkormányzat öt éve alapította. Az elismerést olyan személyek kaphatják, akik tevékenységükkel jelentősen elősegítették a magyar színházművészet nemzetközi megismertetését és elismertetését.
A jutalmazottak: Oszvald Marika, a Budapesti Operettszínház szubrettje; Huszti Péter színész, rendező és Novák Ferenc koreográfus, rendező, a Honvéd Együttes művészeti vezetője.
A MASZK Országos Színészegyesület és a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma által alapított Gobbi Hilda-életműdíjra Szilágyi Istvánt, a Győri Nemzeti Színház művészét érdemesítették.
A pályakezdő tehetségek elismerésére létrehozott Soós Imre-díjban Botos Évát, a budapesti Új Színház tagját, valamint Maday Gábort, a debreceni Csokonai Színház tagját részesítették.
A gálán fellépett például Felföldi Anikó, Bessenyei Ferenc, Tóth Sándor, Moór Marianna, Détár Enikő, Lukács Sándor és Sas József.
A jótékonysági est bevétele ezúttal is az idős, rászoruló művészek segítését szolgálja.
MTI - fidesz.hu