A kormány nem fizeti ki az egészségügyiek 13. havi fizetését
Pesti Imre, a Fidesz szakpolitikusa csütörtöki sajtótájékoztatóján tisztességtelennek és elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány nem hajlandó odaadni az egészségügyi dolgozók 13. havi bérét.
Dátum: 2008-10-09 15:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121635
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:27:09.194099, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"A kormányzat most olyan lépésre szánta el magát, amely az elmúlt években nem volt megszokott, olyan tisztességtelen lépésre, amelyre senki sem gondolt. Nem hajlandó odaadni az egészségügy dolgozóinak a 13 havi bért" - jelentette ki Pesti László.
A szakpolitikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy a kormány megpróbálja a kórházaktól kisajtolni a 13. havi fizetést.
Pesti szerint az orvosoknak és nővéreknek járó 13. havi fizetés visszatartása több mint tisztességtelenség a magyar betegekkel és egészségügyi dolgozókkal szemben.
"Ennek elvétele több mint tragikus, több mint felelőtlenség, valójában a teljes magyar egészségügy összeomlásához és a magyar egészségügyi személyzet elvándorlásához fog vezetni" - fogalmazott.
Ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy az elmúlt években a magyar egészségügyi rendszerből már eddig is több ezer szakember - orvos és ápoló - távozott.
Arra is kitért, hogy a csőd közelben lévő kórházak nem képesek kigazdálkodni dolgozóik 13. havi fizetését, amelyet mostanáig a központi költségvetés biztosított.
"Mindaz ami most zajlik a magyar egészségügyben rövid távon közvetlenül humanitárius katasztrófához fog vezetni" - hangsúlyozta Pesti, aki szerint a kisebbségi kormány "csak a magyar egészségügy agóniájához asszisztál, az újraélesztéséhez sem ereje, sem politikai háttere nincs".
Pesti Imre emlékeztetett Gyurcsány Ferenc ígéretére, miszerint az egészségügyi megtakarításokat nem vonják ki az ágazatból.
"Ennek ellenére szerdán az egészségügyi bizottság ülésén a kormány nem támogatta, hogy az egészségügyi biztosításban az Országos Egészségügyi Pénztárnál (OEP) meglévő pluszforrások visszakerüljenek a betegellátásba" - tette hozzá.
A politikus azt mondta, hogy a 60 milliárd forintos szufficitnek csupán az egy tizedét, mintegy 6 milliárd forintot fordítottak az egészségügyi ellátás javítására.
Pesti Imre szerint a jövő évi költségvetés tervezetéből az is kiolvasható, hogy a kormány további 40-50 milliárd forintot von ki közvetlenül az ellátásból, 6-7 százalékkal csökkenti a kórházak finanszírozását, 2 milliárd forintot vesz ki az alapellátásból, száz milliókat a fogorvosi ellátásából, és a mentők finanszírozása is csökken reálértéken.