Abszolút szánalmas
Dátum: 2008-10-09 15:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121636
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:27:09.515457, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP szerint feljelentést kellett volna tennie Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének, ha lehallgató eszközöket találtak irodáiban - mondta Szabó Zoltán szocialista országgyűlési képviselő szerdán az MTI-nek annak kapcsán, hogy az ellenzéki pártelnök a Blikknek adott interjújában arról beszélt, hogy gyűjteménye van a lehallgatására felszerelt poloskákból.
Ha Orbán Viktor nem tett feljelentést, amikor megtalálták ezeket a szerkezeteket a nyaralójában, a lakásán, az irodáiban, akkor meglehetősen súlyos bűncselekmény pártolásával gyanúsítható - vélekedett a kormánypárti politikus.