Pironkodnivaló számokkal állt Szekeres a NATO elé
Dátum: 2008-10-10 08:13:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121662
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:27:17.229403, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A NATO interneten elérhető adatbázisa szerint 2007-ben az európai tagállamok közül a legtöbbet, a GDP 2,7 százalékát Törökország, a legkevesebbet, 1,1 százalékot Belgium és Magyarország fordította honvédelemre. Ugyanebben az évben Románia a bruttó hazai termék 1,9, Szlovákia 1,7 százalékát szánta katonai kiadásokra. A NATO nem hivatalos elvárása, hogy a tagállamok a GDP 2 százalékát fordítsák honvédelemre.
Az adatbázis szerint Magyarország 2003-ban a 24 európai tagország közül a GDP-arányos védelmi kiadások tekintetében 9., 2007-ben viszont Belgiummal egy szinten, a 23. a rangsorban. Utolsó az apró Luxemburg, 0,7 százalékkal.
Magyarország 2002-ben GDP-arányosan 1,81 százalékot fordított a honvédelemre, ez a mutató 2005-ben 1.26 százalékra esett vissza, majd 2006-ra 1.17 százalékra, a jövő évre tervezett mértékre csökkent.