Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Országjáró akció a kisiskolákért

Egy hosszú távra építkező országban nem lehet kérdés a kis iskolák fenntartása - jelentette ki Soltész Miklós, a Fidesz-KDNP parlamenti frakciószövetség népjóléti kabinetjének vezetője pénteken Márokpapiban, ahol a két párt elindította Mi lesz veletek, kisiskolák? elnevezésű országjáró helyzetfelmérési akcióját.


Dátum: 2008-10-10 14:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:27:32.011757, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Nem lehet olyan települése az országnak, ahol legalább négyosztályos iskola ne működne - hangsúlyozta a politikus. Hozzátette: 2003-tól mintegy ezer iskolát vagy óvodát zártak be a kistelepüléseken, ezeket újra kell indítani, még ha nem is lesz könnyű. Az országgyűlési képviselő szerint "az országnak áldoznia kell az iskolák fenntartására, hiszen a tudás az életesély alapja, arról nem is beszélve, hogy ahol az oktatási intézmény megszűnik, onnan elvándorolnak az emberek, elkezdődik a falvak elnéptelenedése".

Czomba Sándor, a Fidesz beregi egyéni országgyűlési képviselője elmondta: a tájegység 19 tiszántúli települése közül 9 helyen szűnt meg eddig az iskola, s abból öt az utóbbi két évben. Közöttük van olyan oktatási intézmény, mint például a barabási, amelyet 2005-ben 120 millió forintért korszerűsítettek, és hasonló a helyzet a márokpapi iskolával is. A képviselő azt állította, hogy finanszírozási nehézség aligha lehet a bezárások oka, mivel az önkormányzatok oktatási kiadásai szinte alig csökkentek, ráadásul elesnek a működési támogatási pályázatok adta lehetőségektől. A gyerekek pedig napi 1,5-3,5 órát utaznak lakóhelyükről az iskolába, ráadásul a Volán zsúfolt helyközi járatain, továbbá az eddigi 15-16 fős osztályból 30-35 fős közösségbe kerülnek.

Insticei Zoltán, márokpapi polgármestere közölte: az 500 lakosú településen - 1952-ben még 1300-an éltek itt - 200 év után szűnt meg az iskola, ahol eddig a helyi, illetve a szomszéd község, Beregsurány 110 gyermekét 11 pedagógus tanította. A kisdiákok átkerültek a hét település oktatási feladatait ellátó csarodai iskolába, ott most 250 gyermekkel 22 pedagógus foglalkozik.

A sajtótájékoztatón elhangzott: Szabolcs-Szatmár-Bereg megye 229 településének eddig több mint egyharmadát érintette iskolabezárás vagy összevonás. A Fidesz-KDNP helyzetfelmérési akciójának második állomása Tolna megye lesz.

Kapcsolódó elemek