Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pécs a komédia fővárosa, Mészáros az áldozati bárány?

Mélyebb összefüggésekre világított rá Hoppál Péter, a Fidesz-KDNP frakcióvezető-helyettese, a pécsi közgyűlés kulturális bizottságának tagja Mészáros Andrásnak, a 2010-es pécsi Európa kulturális fővárosa program főigazgatójának a felmentésével kapcsolatban. A komédiába illő történet már csak a pénzről szól, a kultúra szóba sem kerül.


Dátum: 2008-10-11 13:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121764
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:27:47.342222, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A zajló - vagy inkább csak készülő? - Európa kulturális fővárosa program negyedik főigazgatójától vált meg a pécsi önkormányzat. Mészáros András kirúgásának hátterét firtató kérdésünkre Hoppál Péter, a Fidesz-KDNP frakcióvezető-helyettese azt mondta, a felszínen az látszik, hogy Mészáros karakán, szuverén természete vezetett az elmozdításához. Ugyanez a leváltott főigazgató álláspontja is. Szerinte Pécs politikai vezetői szerettek volna közvetlen utasításokkal beleszólni az Európa kulturális fővárosa programjának működésébe, aminek ő ellenállt. Nem véletlen, hogy utóda, Ruzsa Csaba már nem főigazgató lesz, csupán a közgyűlés közvetlen irányítása alatt álló ügyvezető. Mészáros elmozdítása már egy ideje a levegőben lógott.

"Az igazságnak azonban más összetevője is van" - mondta Hoppál Péter. Az ellenzéki politikus szerint Mészáros nemrégiben valósággal ellehetetlenítette és ezzel lemondásra kényszerítette Méhes Márton művészeti igazgatót, akit Hiller István kulturális miniszter ajánlott a posztra. Méhes nem kötődött szorosan az MSZP holdudvarához, tisztességes szakembernek tartotta a helyi ellenzék is. "Távozása azonban sértette annak a régi, gyurcsányista ex-KISZ-es vonalnak az önérzetét, amelybe Tasnádi Péter polgármester is tartozik - mondta Hoppál. - Megerősödött azonban szocialista berkekben egy ifjabb vonal is, amelyet Tóth Bertalan alpolgármester fémjelez. És a feltörekvő ifjúszocialista kör belső pozícióharcot vív Tasnádiékkal. Bár Tasnádi néhány napja még hitet tett Mészáros főigazgató mellett, egy frakcióülésükön az ifjaknak sikerült meggyőzniük az öreg KISZ-eseket, és kicsikarták a főigazgató kirúgását."

Ezen a bizonyos frakcióülésen azonban elsősorban nem személyi kérdésekről tárgyaltak. "Azon vitáztak, melyik lobbicsoport indulását támogassák a közbeszerzéseknél" - állítja lapunknak Hoppál Péter. A Fidesz-KDNP-frakciószövetség nem óhajtott részt venni a színjátékban, ezért maradt távol a szavazástól. Már régen nem a kultúráról szól a program szervezése, sokkal inkább a beruházásokról és a pénzről. A pécsi értelmiség javaslatait kezdetektől nem veszik figyelembe, mint ahogy a négy történelmi egyház kulturális programtervezete sem érdekli őket. Nem véletlen, hogy a média is csak az acsarkodást látja, nem az eredményeket. Most cserélték le a negyedik főigazgatót, miközben végzetes csúszásban vannak a beruházásokkal. Semmi esély arra, hogy 2010-re elkészüljön az, ami 2008 őszén még az építési engedély kiadásánál tart. "Mindez a városvezetés felelőssége, hiába is akarják egy áldozati báránnyal elvitetni a balhét" - emelte ki Hoppál Péter.

Kapcsolódó elemek