Gyorssegélyt kér Iraknak az ENSZ
Az ENSZ a világ kormányaihoz fordul pénteken egy 2,1 milliárd dollár értékű, Iraknak nyújtandó humanitárius gyorssegély ügyében. Ez lesz a világszervezet történetének eddigi legnagyobb összegű segélykérése.
Dátum: 2003-03-28 09:08:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8712
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:37.334130, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ebből 1,2 milliárdot a római székhelyű Világélelmezési Program kapna, hogy élelmiszert vásároljon az iraki lakosságnak.
Mint ENSZ-illetékesek bejelentették, közép-európai idő szerint pénteken délután tart sajtótájékoztatót Louise Frechette főtitkár-helyettes, Mark Malloch Brown, az ENSZ fejlesztési programjának igazgatója, Carol Bellamy, az ENSZ gyermekalapjának (UNICEF) ügyvezető igazgatója, valamint Osima Kenzo, a világszervezet sürgős segélyeinek koordinátora, s ott teszik közzé hivatalosan a felhívást.
A tervek szerint ENSZ-tisztségviselők a nap folyamán találkoznak több olyan tagállam képviselőivel, akiktől az első adományokat várják. A legnagyobb adományozók közé korábban az Egyesült Államok, az Európai Unió, Japán, Kanada és Ausztrália számított, de elképzelhető, hogy most néhányan közülük kevésbé lesznek nagylelkűek, tekintettel arra, hogy az Egyesült Államok és Nagy-Britannia az ENSZ Biztonsági Tanácsának felhatalmazása nélkül indította meg az Irak elleni háborút - idézett ENSZ-illetékeseket a Reuters.
A nemzetközi jog értelmében a humanitárius segélyezésért a megszálló hatalom viseli a teljes felelősséget, de az ENSZ is szeretne szerepet vállalni benne.
MTI - fidesz.hu