A kormány továbbra sem képes megoldani a válságot
A pénzügyi válság jóval mélyebben érinti Magyarországot, mint a térség országait, melynek oka a kormány hiteltelen és alkalmatlan politikájára vezethető vissza - jelentette ki újságírók előtt Varga Mihály, a Fidesz alelnöke.
Dátum: 2008-10-13 13:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121907
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:28:29.601649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A politikus rámutatott: a kormány továbbra sem érti meg a problémát, és valós szembenézés helyett üres retorikával próbálja kezelni a helyzetet, miközben veszélybe került az emberek munkahelye, megtakarítása és a hitelek miatt lakásaik is.
A Fidesz gazdasági szakpolitikusa emlékeztetett arra is, hogy Gyurcsány Ferenc az elmúlt időszakban számos alkalommal tagadta a válság tényét. Egy konferencián még arról beszélt, hogy Európát kevésbé fogja érinteni az amerikai válság, sőt egy héttel ezelőtt, parlamenti felszólalásában a Fideszt vádolta meg azzal, gerjeszti a válságot, pénteken mégis frakcióvezetői találkozót, hétvégén "Nemzeti csúcsot" hívott össze, hétfőn pedig már úgy nyilatkozott, túl vagyunk a válság első részén.
Ez a kapkodás egyértelműen mutatja, a kormány nem érti a problémát - szögezte le Varga Mihály, kiemelve, nincs idő új testületek összegrundolására, azonnali cselekvésre van szükség. Ha nem lépnek - folytatta -, akkor az országnak és az embereknek okoznak károkat.
Varga Mihály aláhúzta, a Fidesz 7 pontos javaslata megoldást jelentene a jelenlegi helyzetre.
1.) Vissza kell vonni a költségvetési törvényjavaslatot.
2.) Új adótörvényeket kell készíteni.
3.) Egyértelmű állásfoglalást kell tenni arról, hogy a kormány teljes egészében garantálja a lakossági betéteket.
4.) A beterjesztendő új költségvetésben, és az idei év hátralevő részében be kell szüntetni minden luxuskiadást és presztízsberuházást
5.) Már hétfőn el kell fogadni a költségvetési plafonról szóló jogszabályt
6.) Fel kell állítani a Költségvetési Tanács intézményét.
7.) Szigorítani kell a felügyeleti rendszer ellenőrzési jogosítványait. Több és erősebb jogosítványokat kell adni a PSZÁF és az egyéb ellenőrző intézmények számára.
A politikus újságírói kérdésre válaszolva kijelentette: Gyurcsány Ferenc 12 pontos javaslatával azért nem tudtak egyetérteni, mert éppen a lényeges elemek - költségvetés visszavonása, adócsökkentés, luxuskiadások befagyasztása - nem kerültek bele.