Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Már hat évvel ezelőtt is csak dolgozni kellett volna

Ha 2002 májusától felelős költségvetési és kormányzati politikát folytattak volna, akkor ez a válsághelyzet nem állt volna elő - mutatott rá Navracsics Tibor.


Dátum: 2008-10-13 14:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121925
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:28:35.077532, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: Már hat évvel ezelőtt is csak dolgozni kellett volna (Navracsics Tibor)

A Fidesz frakcióvezetője emlékeztetett, hogy a miniszterelnök - a Fidesz állandó figyelmeztetése ellenére - némi csodálkozással konstatálta a múlt héten, hogy változik a gazdasági helyzet. Egy héttel ezelőtt Varga Mihály napirend előtti felszólalására például így reagált Gyurcsány Ferenc: nem kell garanciát adni a betéteseknek, hiszen nincs veszélyben a pénzük, és a magyar pénzügyi rendszer erős. Akkor még nem állt a "válságkeltés pártján" a kormányfő, csak pénteken kapott észbe. Szerdán még blogot írt - miközben a befektetőket és betéteseket kellett volna védenie -, s benne a következőképp értekezett: "bűnnek tartom azt az érzést kelteni, hogy a magyar pénzügyi-gazdasági rendszerben súlyos válság-közeli jelenségek lennének. Bűnnek tartom azt hangoztatni, hogy hasonló beavatkozásokra lenne szükség Magyarországon, mint az Egyesült Államokban, vagy akár Nagy-Britanniában" - idézte fel Navracsics Tibor.

Gyurcsányt állítása szerint meglepte a spekulánsok támadása a magyar gazdaság és költségvetés ellen, pedig ezek a folyamatok hat évvel ezelőtt kezdődtek. Ha 2002 májusában felelős költségvetési és kormányzati politikát folytattak volna, akkor 2007 januárjától Szlovéniával együtt nekünk is már eurónk lenne, és ez a válsághelyzet nem állt volna elő - mutatott rá Navracsics Tibor.

A magyarországi következmények súlyosságát az is adja - folytatta a politikus -, hogy nálunk hitelességi problémával is szembe kell néznünk, hiszen magas a költségvetési hiány, az államadósság, az infláció, a munkanélküliség, viszont alacsony a foglalkoztatottság és a gazdasági növekedés. "A magyar gazdaság nyitott, gyenge és sérülékeny. (...) És Ön blogot ír, miközben intézkedni kellett volna" - jegyezte meg a frakcióvezető utalva arra, hogy aznap, amikor a szlovákok már korlátlan garanciát vállaltak a betétekre, Gyurcsány blogjában még arról értekezett, hogy nincs semmi gond, teljes a biztonság.

"Az a helyzet, miniszterelnök úr, hogy ma nem fórumból, szóvirágokból, gyűlésekből és tanácskozásokból van kevés, hanem cselekvésből. Az idő ma pénz" - húzta alá a politikus felidézve, hogy a kormány csak pénteken kapott észbe.

Navracsics sorolta: az ötpárti tárgyaláson több mindenben is meg tudtak állapodni, így a betétek feletti teljes körű állami garanciában, egyetértettek a költségvetési plafonban, a költségvetési tanács felállításában, a költségvetés és az adótörvény visszavonásában, ami végül meg is történt, és az ellenzékiek egyetértettek az adócsökkentés szükségességében is - megvan tehát az azonnali lépésekhez szükséges támogatottság. Vagyis csak dolgozni kell - szögezte le a Fidesz frakcióvezetője.

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3925, 'source_type': 'media', 'source_id': 2079, 'target_type': 'article', 'target_id': 83714, 'relation_type': 'describes'}