Nem érti a kormány a gazdasági válságot
A hitelesség és alkalmasság hiánya miatt nem képes a kormány megfelelő időben és módon reagálni a gazdasági válság okozta problémákra. Erről Varga Mihály, a Fidesz frakcióvezető-helyettese beszélt hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben.
Dátum: 2008-10-13 15:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121937
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:28:38.728090, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Amíg a kormány részéről hiányzik a hitelesség és az alkalmasság addig Magyarország nem tud gyorsan reagálni a válságra, ami azzal jár, hogy a magyar embereket súlyos károk érik - hangsúlyozta parlamenti felszólalásában Varga Mihály.
A Fidesz alelnöke emlékeztetett rá, hogy a Fidesz az elmúlt hetekben többször is figyelmeztetett a kibontakozó hitelpiaci válságra, ám erre miniszterelnöki kioktatás volt a válasz.
Varga szerint a kormány akkor is késlekedett, amikor a költségvetési és adótörvények visszavonását, illetve a lakossági betétekre vonatkozó állami garanciavállalást kérte a Fidesz.
"Három hetet vesztett a kormány amiatt, mert nem hallgatta meg azokat, akik arról beszéltek, hogy Magyarország határait válság éri el. Három hét elveszett az azonnali cselekvés helyett" - fogalmazott.
Varga azt mondta: ez azt bizonyítja, hogy a kormány "nem tudta teljes mélységében megérezni", mit is jelent az a világgazdasági válság, ami az amúgyis rossz állapotban lévő magyar gazdaságot érte.
Ennek következménye az is - tette hozzá -, hogy Magyarországot mélyebben érintette a válság mint a szomszédos országokat.
Varga Mihály pártja javaslataira utalva azt mondta, a válság megoldása érdekében az adó- és költségvetési törvények visszavonására, adócsökkentésre, a lakossági megtakarításokat érintő teljes állami garanciára, a felesleges kormányzati kiadások lefaragására, a költségvetési plafon bevezetésére, költségvetési tanács felállítására, és a banki felügyeleti rendszer szigorítására van szükség.