Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Győrben átalakítják a középfokú képzés arányait

Győrben a jövő tanévtől megváltoztatják a gimnáziumi és a szakiskolai képzés arányait. Az átszervezés célja, hogy a képzés jobban illeszkedjen a munkaerőpiaci elvárásokhoz és minden diák a képességeinek megfelelő intézményben tanuljon - indokolta a közgyűlés múlt heti döntését Kovács Tamás, az önkormányzat többségi Fidesz-frakciójának tagja hétfőn sajtótájékoztatón.


Dátum: 2008-10-14 07:42:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=121969
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:28:48.864509, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az önkormányzati fenntartású középiskolákban csökkentik a gimnáziumi és a szakközépiskolai osztályok számát, erősítik viszont a szakképzést. A következő tanévben kilenccel kevesebb gimnáziumi és néggyel kevesebb szakközépiskolai osztály indulhat az önkormányzati középiskolákban, ám kilenccel több a szakiskolákban - emlékeztetett a politikus a legutóbbi közgyűlés döntésére.

A döntést az tette szükségessé, hogy nincs elegendő szakképzett ember a munkaerőpiacon, s számuk az idős "szakik" nyugdíjba vonulásával egyre apad. A másik probléma, hogy a gimnáziumi képzés túlreprezentált. Míg 1988-ban a középiskolába indulók 17 százaléka került gimnáziumba, ez az arány ma 30 százalék fölött van - mondta a sajtótájékoztatón Németh Zoltán (Fidesz) alpolgármester.

A politikus szerint a gimnáziumba kerülő diákok tudásszintje erősen aggályos, ezt azzal jellemezte, hogy tavaly a gimnáziumokba jelentkezők egyharmada 40 százalék alatti teljesítményt nyújtott a központi felvételi dolgozat megírásakor, és ezzel az eredménnyel jutott be az érettségire felkészítő képzésbe.

A reformintézkedéseket részletezve Kovács Tamás elmondta: a hiányszakmákban tanuló diákoknak 9. és 10. évfolyamon ösztöndíjat ad az önkormányzat. Ezt fokozatosan vezetik be, s ha már mindkét évfolyamon működik az ösztöndíjrendszer, az 280-300 millió forintos kiadást jelent a városi költségvetésben. A középfokú oktatást érintő győri reform nem vesz el, hanem hozzátesz az eddigi forrásokhoz, egyebek mellett ebben is különbözik az országos reformoktól - tette hozzá a fideszes politikus.

A szakképzés személyi és tárgyi feltételeinek javítására mintegy 1,3 milliárd forintot fordítanak abból a forrásból, amelyet a Győri Térségi Integrált Szakképző Központ létrehozására és szakmai fejlesztésére ítélt a városnak a kormányzat. Ugyancsak anyagilag támogatja az önkormányzat a hiányszakmákban tanuló szakiskolások érettségihez jutását, hogy akiknek van ilyen szándékuk, azok ne érezzék, hogy el van előlük zárva ez a lehetőség.

A gimnáziumi oktatást néhány intézményben kifutó rendszerben szüntetik meg. Ez azt jelenti, hogy akik jelenleg ott tanulnak, abban az intézményben fejezhetik be tanulmányaikat. A gimnáziumi osztályok megszűnésével iskolabezárás nem lesz - hangoztatta az alpolgármester.

Kapcsolódó elemek