Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Új projektigazgatója lehet a 4-es metró építésének

Klados Gusztávot javasolja a BKV Zrt. vezérigazgatója a 4-es metró projektigazgatójának Balogh Árpád helyére, aki szeptember végén közös megegyezéssel távozott posztjáról.


Dátum: 2008-10-14 13:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122016
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:29:03.068442, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tájékoztatásuk szerint a Fővárosi Közgyűlés a hó végén dönt ez ügyben.

Az új projektigazgató kinevezéséhez szükség van a metróprojektet részben finanszírozó EIB tudomásulvételére. A közgyűlés elé kerülő javaslat szerint a főpolgármester már kezdeményezte a pénzügyminiszternél a kinevezést.

Klados Gusztáv építőmérnök 1972-től itthon, illetve a világ több nagyvárosában, például Athénben, Kalkuttában vett részt metró-, vagy alagútépítésben, s közreműködött a La Manche alagút építésénél is. Klados Gusztáv októbertől a 4-es metró operatív projektmenedzsereként tevékenykedik.

Kapcsolódó elemek