Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Menthetők lennének a mellékvonalak

A vasúti mellékvonalak járműparkjának modernizálását hazai erőforrások felhasználásával is meg lehetne valósítani, egy-egy jármű átépítése ugyanis a töredékébe kerül azoknak a drága szerelvényeknek, amelyeket nyugati gyártóktól vásárol a MÁV.


Dátum: 2008-10-14 14:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122024
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:29:05.408298, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az alacsony forgalom ellenére érdeke lenne a fenntartónak és a kistelepülések lakóinak a vasúti mellékvonalak fejlesztése, mert a tavalyi bezárások után egyértelmű lett: az autóbuszos közlekedéssel bizonyos régiókban nem lehet kiváltani a vasúti közlekedést, az ott élőknek ez a megoldás egyáltalán nem kedvező. Azon a tizennégy mellékvonalon, ahol tavaly márciusban leálltak a vonatok, a Volán társaságok vették át a szolgáltatást, az utazási lehetőségek azonban jelentősen szűkültek. A Volán társaságok elsősorban gazdasági okokból még az olyan színvonalú forgalmat sem tudták fenntartani, amit azelőtt a vasút tett lehetővé.

A vasúti törvény módosítása esetén lehetőség lesz arra is, hogy a MÁV helyett kistérségi társulások, önkormányzatok vagy gazdasági szereplők üzemeltessék a mellékvonalakat. Így az állam nem a MÁV-val, hanem más szervezetekkel szerződhetne a közlekedés fenntartására a régiókban. A kormány a tervek szerint még az idén elindítja a pályázatokat a térségi vonalak üzemeltetésére. A hazai mellékvonalak gyenge forgalmának egyrészt a települések elnéptelenedése - ami épp a tömegközlekedés visszafejlesztéséből is adódhat -, másrészt a gyenge műszaki színvonal az oka, a közösségi közlekedési rendszer nem alkalmas arra, hogy versenyképes legyen az egyéni közlekedéssel.

Szakemberek szerint a fejlesztés egyik módja a "lépcsőzetes anyagfelhasználás". Ez azt jelenti, hogy a fővonalak felújításakor az ott addig használt anyagokat építik be a mellékvonalakba. A sebesség emelésével a szolgáltatás is versenyképesebb lehetne. A Boba-Zalabér-Batyk fővonal használt anyagait a Szombathely-Kőszeg szárnyvonal felújításakor hasznosította a MÁV, de a mellékvonal-hálózaton ez a gyakorlat egyelőre nem terjedt el. A mellékvonalakon közlekedő járműpark sem tesz eleget az utazóközönség igényeinek, holott ez is lényegesen kevesebb pénzből megoldható, mint a fővonalakon.

Miközben a MÁV nyugat-európai gyártóktól rendel modern, ám drága motorkocsikat - amelyeket a mellékvonalon is lehetne használni -, a hazai fejlesztési lehetőségek elmaradnak. Ilyen például az iker BZ fejlesztési terv, amelyben hazai járműgyártók modernizálhatnák a már meglevő mellékvonali járműveket az új motorvonatok beszerzési értékének töredékéért. Az iker BZ-ből mindössze egyetlen prototípus készült eddig. A személyszállítást lebonyolító MÁV-Start Zrt. tíz plusz tíz ilyen motorvonat átalakítására készített eddig előterjesztést a MÁV-nak.

Kapcsolódó elemek