Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Szili kitérő válaszokat ad, de nemzeti minimumot remél


Dátum: 2008-10-15 08:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122081
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:29:22.065240, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Szili Katalin a konzultáció után azt mondta, adekvát választ kell adni a pénzpiaci kihívásokra. Az InfoRádió kérdésére, miszerint a magyar kormány megfelelően reagált-e a válságra, a házelnök kitérő választ adott, a kormány szerepének méltatása helyett a parlament érdemeit hangsúlyozta.

(...)

Az InfoRádió felvetésére, miszerint a kormányfő egy hét alatt többször is megváltoztatta a véleményét a válságról, és annak magyarországi hatásairól, Szili Katalin azt mondta: a helyzet is szinte napról-napra változott.

Kapcsolódó elemek