Közigazgatási Hivatal: "súlyos" problémák a fővárosban
Dátum: 2008-10-15 10:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122085
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:29:23.242190, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Ferencvárosi Önkormányzat jogtalanul nevezte így magát, mostantól kötelező a "Budapest Főváros IX. kerület Ferencváros" elnevezést használni - így döntött az Alkotmánybíróság (Ab). Az MTV Híradója szerint a döntés nyomán lehetséges, hogy az utcanévtáblákat és a kerületi hivatalos levélpapírokat is ki kell cserélni. A pecsétek cseréjére biztosan szükség lesz.
Az MTV Híradójának Forgács Imre, a Közép-Magyarországi Regionális Közigazgatási Hivatal vezetője elmondta, ők fordultak az Ab-hez a szabálytalan névhasználat miatt. Az elmúlt években öt kerületnél kellett a névhasználaton változtatni. Voltak kerületek, ahol elég volt a közigazgatási hivatal figyelmeztetése, másutt az Ab döntésére volt szükség.