Újratemetik Janus Pannoniust
A pécsi Régészeti Múzeum október 16-án adja át az egyházmegyének Janus Pannonius földi maradványait. Az egykori pécsi püspök maradványait 17 éve egy múzeumban őrzik, de október 21-én újratemetik.
Dátum: 2008-10-15 11:44:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122091
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:29:24.876260, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Félezer évig ismeretlen helyen nyugodott, tavasztól pedig már teljesen biztos, hogy Janus Pannoniust Pécsett a székesegyház altemplomában temették el. Sírját és maradványait még 1991-ben találták meg a régészek, de csak 2008 tavaszára sikerült bebizonyítani, hogy valóban a humanista költőről van szó.
A Régészeti Múzeum október 16-án adja át az egyházmegyének Janus Pannonius földi maradványait, amelyeket egy horganyzott rézlemezekkel díszített fakoporsóba tesznek, majd október 20-án délután felravatalozzák és huszonnégy órán keresztül virrasztanak mellette - ezalatt bárki leróhatja tiszteletét előtte.
Az október 21-i újratemetést rendhagyónak szánja a Pécsi Püspökség. A Baranya Megyei Múzeumok Igazgatósága például félezer mandulafa elültetését és több tárlat megnyitását szervezi. A pécsi Modern Magyar Képtárban Martyn Ferencnek a költő életéről készült tusrajzaiból, a Régészeti Múzeumban a Janus Pannoniushoz köthető leletekből, a Természettudományi Múzeumban a dunántúli mandulafák témában, a Néprajzi Múzeumban pedig néprajzi ábrázolásokból nyílik tárlat. Október 21-én a mandulafa-ültetés után lesz majd a püspöki szentmise és a temetés a székesegyház altemplomában.
A csontok és a koponya egy dobozban hevertek 1991 óta. 17 évnyi munka és komoly elemzések kellettek ahhoz, hogy biztosan ki lehessen jelenteni: Janus Pannoniust és értékeit találták meg a feltárt sírban.
Az újabb kutatások szerint Janus Pannoniust először Zágrábban temették el, majd onnan egy év után hozták a pécsi bazilikába. Ott rejtegették a török uralom miatt 7 évig. Mátyás király adta ki az utasítást, hogy temessék el az altemplom egyik szegletébe. Emellé készítettek idén egy sírhelyet, ahová október 21-én újra eltemetik Jannus Pannonius maradványait.