Botrányos lakoma az MSZP válság-kongresszusán
Dátum: 2008-10-15 12:43:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122098
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:29:26.850173, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Miközben gigantikus megszorító csomagot készít elő a kisebbségi kormány, kiderült: az MSZP talán még az elhíresült söjtörinél is fényűzőbb falatokkal kedveskedett magának a rendkívüli kongresszuson. Ez az arcátlanság netovábbja!
Éppen a söjtöri dőzsölés után mondta a korábbi szocialista pártelnök, hogy "két pár virsli egy kis mustárral és tormával, és egy szelet barna kenyérrel elegendő lett volna". Most, hogy a válság-kongresszuson történt lakoma után újra lebuktak, ismét a régi hazugságot halljuk a "miniszterelnök környezetéből": "ez többet ne forduljon elő, maradjunk inkább a virslinél."
Hogyan lehet ezek után elvárni a szocialistáktól a gazdasági válság komoly, felelős kezelését? Mennyire lehet komolyan venni szónoklataikat az összefogásról, nemzeti csúcsról? Hogyan merészelnek ezután újabb áldozatvállalást kérni a magyar családoktól, vállalkozásoktól, és újabb gigantikus megszorító csomagot varrni az emberek nyakába?
Cser-Palkovics András,
a Fidesz helyettes szóvivője