Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Internet Hungary 2008

Az informatikai szakma képviselői előtt folytatott vitát Baja Ferenc informatikai kormánybiztos és Nyitrai Zsolt, a Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportjának vezetője.


Dátum: 2008-10-16 10:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122159
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:29:44.435450, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A szakmai körökben évről évre nagy érdeklődéssel várt kétnapos rendezvényen részt vettek a magyar gazdasági élet képviselői, a hazai és multinacionális nagyvállalatok döntéshozói, a bankszektor vezető szakemberei, a marketing, pr- és kommunikációs cégek vezetői, médiaszakemberek az írott és az elektronikus sajtó területeiről, a jogi irodák, a közvélemény-kutató intézetek, közintézmények és minisztériumok vezetői, kommunikációs munkatársai, valamint az önkormányzatok online szakemberei.

A "Kormányzati vehemencia az online világ terjedéséért" - kerekasztalbeszélgetés vendége volt Rozgonyi Krisztina, az NHH Tanácsának alelnöke, Baja Ferenc informatikai kormánybiztos, Bálint Ákos, az NFÜ főigazgatója és Nyitrai Zsolt, a Fidesz Informatikai és Telekommunikációs Munkacsoportjának a vezetője. A beszélgetést Baló György vezette.

Nyitrai pozitív közös eredményként említette az "E - befogadásügyi" parlamenti bizottság létrejöttét. A vita résztvevői egyetértettek abban, hogy a hazai verseny fokozásának egyik lehetősége lehet a negyedik mobilszolgáltató megjelenése. Az e- közszolgáltatásról szóló törvénytervezet kapcsán a Fidesz álláspontja az, hogy egy csomagban kell kezelni a javaslatot valamint a KET és az IT- biztonság témakörét.

Kapcsolódó elemek