Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Fordulat várható a Postabank-ügyben?

Várhatóan hétfőn dönti el az ügyészség, hogy büntető-, vagy fegyelmi eljárást indít Papp Csaba rendőr alezredes, az ORFK Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának (SZBEI) gazdaságvédelmi osztályvezetője ellen - értesült a Magyar Nemzet ügyészségi forrásból.


Dátum: 2003-03-28 15:03:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=8727
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 18:09:41.992507, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A lap információi szerint a Postabank-ügy nyomozását vezető rendőr szolgálati titok bűntettét követte el azzal, hogy a KEHI 1999-ben készült titkosított jelentését a fokozott felügyeletet ellátó ügyészség tudta és beleegyezése nélkül, a beérkezést követő két órán belül, rögtönzött iratismertetés keretében Princz Gábor és védője elé tárta. Az ügyészség azt is kifogásolja, hogy Papp olyan iratot adott, amely nem tartalmaz az ügyhöz kapcsolódó adatokat. Ügyészségi forrásunk azt is elmondta: Salgó László országos rendőrfőkapitány egyik nyilatkozatában tévesen állította, hogy az ügyészség egy időben kapta meg a KEHI-től származó iratokat a rendőrséggel. Ugyanis a jelentés március 12-én érkezett az ORFK-ra, a fokozott felügyeletet ellátó ügyészség pedig többszöri felszólításra is csak öt nap múlva kapta kézhez azt.

Az ügyészség ezért jelentést vár Bolcsik Zoltántól, az SZBEI vezetőjétől, aki már egy alkalommal próbálta menteni kollégáját, ám a jelentésben konkrétumok nem szerepelnek. Ma jár le az újabb határidő, hogy Bolcsik kielégítő választ adjon a történtekre.

Magyar Nemzet, 2003.március 28.,péntek

fidesz.hu

Kapcsolódó elemek