Legyen nyilvános a nemzeti vagyon hasznosítása!
Az Országgyűlés Gazdasági Bizottságának szerdai ülésén Dr. Nagy János, a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnöke, valamint Dr. Borbély Attila, az MNV Zrt Ellenőrző Bizottságának elnöke ismertették "A Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács 2007. évi működéséről és az állami vagyonnal való gazdálkodásáról" szóló jelentést.
Dátum: 2008-10-16 12:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122167
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:29:46.799704, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Bencsik János, a Fidesz képviselője a nemzeti vagyonnal történő gazdálkodás hatékonyságával és átláthatóságával kapcsolatos kérdéseket fogalmazott meg.
Bencsik János utalt arra, hogy a kormánytöbbség által megalkotott vagyontörvénnyel elérni kívánt általános cél az volt, hogy javuljon a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás átláthatósága és hatékonysága. A képviselő által feltett kérdések között szerepelt, hogy készült-e teljes körű vagyonkataszter a nemzeti vagyonról, folytatódott-e az MNV Zrt megalakulását követően a nemzeti vagyon privatizációja, s ha igen, akkor a nyilvánosság megismerheti-e a privatizációs tranzakciók tartalmát.
Továbbá azt firtatta, hogy készült-e olyan stratégia, mely bemutatja a vagyonkezelő nemzeti vagyon fejlesztésével és hasznosításával kapcsolatos terveit. Mint köztudott, az MNV Zrt a még többségi nemzeti tulajdonban lévő öt regionális vízmű szervezeti átalakítását tervezi azok tőzsdére történő bevezethetősége érdekében. Az ellátási területen érintett 709 önkormányzat többsége a nyár elején a vízközmű társaságokban meglévő állami részvények települések számára történő átadását szorgalmazta. Megkeresésükre az MNV Zrt érdemi választ nem adott. Tatabánya városa a nyár végén már az állami részvények megvásárlásától sem zárkózott el, és a hivatalos tárgyalások megkezdését írásban szorgalmazta az MNV Zrt-nél.
Bencsik János éppen ezért a nemzeti vagyonkezelő vízközművekkel kapcsolatos stratégiájára is rákérdezett. Dr Nagy János a Nemzeti Vagyongazdálkodási Tanács elnöke a feltett kérdésekre adott válaszában úgy nyilatkozott, hogy a nemzeti vagyonnal való gazdálkodás átláthatósága nem elégséges, teljes körű vagyonnyilvántartással mind a mai napig nem rendelkeznek, a vagyonkezelő szervezethez érkező írásos megkeresésekre kapacitás hiányában nem tudnak időben válaszolni. Rendelkeznek - 2008. július 9. óta! - elfogadott vagyonhasznosítási stratégiával, de annak a nyilvánosságra hozatala még nem történt meg, de néhány héten belül igyekeznek a kötelezettségüknek eleget tenni. Az esetleges privatizációs eljárásokra vonatkozóan az elnök nem nyilatkozott, és a képviselő által másodszor is feltett kérdésre pedig már módjában sem állt reagálni, mert a bizottság elnöke nem adott rá lehetőséget.
Bencsik János elfogadhatatlannak tartja azt, hogy egy három hónappal ezelőtt elfogadott stratégia, mely a nemzet vagyonát érinti, még mindig hozzáférhetetlen a nyilvánosság számára, ezért továbbra is szorgalmazza annak mihamarabbi közzétételét. Sajnálatosnak tartja a privatizációs ügyletek körüli titkolózást is. Meglátása szerint a vagyongazdálkodási tanács elnöke a feltett kérdéseket illetően önkritikus válaszokat adott, mely méltánylandó, de a hiányosságokat ki kell küszöbölni. A vízközművek sorsát továbbra is bizonytalannak látja, annál is inkább, mert az MNV Zrt október 20-án ismételten kísérletet tesz az ÉDV Rt közgyűlésén arra, hogy a vállalatot leánytársasággá alakítsa át.