Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Pert veszített a volt szocialista polgármester

Jogerősen pert veszített Walter Dezső, Sopron volt szocialista polgármestere abban a polgári peres eljárásban, amelyet családi cégének ingatlanvásárlása ügyében indított a város önkormányzata - közölte Rádonyi László, az önkormányzat Fidesz-KDNP frakciójának vezetője csütörtökön sajtótájékoztatón.


Dátum: 2008-10-16 17:05:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122188
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:29:53.173120, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Rádonyi László elmondta: a Győri Ítélőtábla jogerős másodfokú ítéletében megállapította annak a szerződésnek a semmisségét, amelynek értelmében Walter cége mindössze nettó 17 millió forintért megvásárolhatta a város egyik nagy értékű ingatlanát néhány nappal a 2006-os önkormányzati választások előtt. A jogerős bírósági döntés szerint a közvagyonból törvénysértő szerződéssel megszerzett ingatlan tulajdonjoga visszaszáll a városra. A bíróság elutasította Walter cégének a várossal szemben támasztott több mint hétmillió forintos követelését is.

A Győri Ítélőtábla szerdán meghozott ítéletében kimondta, hogy Walter Dezső jó erkölcsbe ütköző és ezért törvénysértő szerződést kötött saját családi vállalkozásával. A bíróság ítéletében hangsúlyozza, hogy ilyen tisztséget betöltő személlyel szemben kiemelt elvárás, hogy tevékenysége során a jogszabályokat és a társadalmi normákat betartsa, azoknak mindenben megfeleljen.

A bíróság döntése szerint Walter Dezsőnek polgármesterként fokozottan kellett volna ügyelnie a jogszabályok betartására az ingatlannak saját családi cége részére történő értékesítésekor, így az ingatlant pályáztatással és közgyűlési jóváhagyással kellett volna eladnia. A jogerős ítélet az önkormányzatot megerősíti abban, hogy minden körülmények között próbálja meg visszaszerezni a város elherdált vagyonát, a soproni adófizetők pénzét - mondta Rádonyi László.

Firtl Mátyás, a Fidesz választókerületi elnöke a sajtótájékoztatón kijelentette: a Fidesz elkötelezett abban, hogy a visszásságokra fényt derítsen Sopronban és másutt is az országban.

Kapcsolódó elemek