Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Zuschlag-per: mindenki Szilvásyról beszél...


Dátum: 2008-10-16 22:27:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122195
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:29:55.272296, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2

Kapcsolódó média: "Az a féreg Szilvásy későn szólt"

Lados István kihallgatásával folytatódott ma a Zuschlag-per

Fodor Endre tanácsvezető bíró emlékeztette Lados Istvánt korábbi vallomására, mely szerint Zuschlag tájékoztatta arról, mit fognak tőle kérdezni a rendőrségen és ez így is lett.

(...)

(Zuschlag) azt is elmondta, hogy "magas kapcsolatokkal" próbálja a nyomozást "kézben tartani", hozzátéve, kap segítséget ahhoz, hogy számukra kedvezően záruljon a nyomozás. Arra a kérdésre, kire utalt Zuschlag, a vádlott Szilvásy Györgyöt (akkor a Miniszterelnöki Hivatalt vezető minisztert) nevezte meg konkrétan.

(...)

Lados a bíró kérdésére elmondta: a folyamatban lévő nyomozás miatt lehetett a lehallgatás, és Zuschlag azt mondta, a Nemzetbiztonsági Hivatal hallgatja le őt. Közölte azt is, hogy "Szilvásy Györgytől származik az információ, ő tájékoztatta a lehallgatásról".

Kapcsolódó elemek
{'relation_id': 3649, 'source_type': 'media', 'source_id': 2093, 'target_type': 'article', 'target_id': 83862, 'relation_type': 'describes'}