Grosics Gyula nevét viseli az újbudai sportiskola
Az Aranycsapat legendás kapusának, Grosics Gyulának a nevét viseli a jövőben az újbudai sportiskola - közölte Kupper András, a XI. kerületi Fidesz frakcióvezetője pénteken az MTI-vel.
Dátum: 2008-10-17 11:33:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122232
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:30:06.336857, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jankó István kerületi Fidesz-elnök javaslatát a helyi képviselő-testület egyhangúlag, 32 igen szavazattal támogatta. Az indoklás szerint Grosics Gyula olyan példaképe lehet a diákoknak, aki életével, sportolói akaratával megmutatta, hogy nehéz körülmények között is lehet sikeres valaki.
A névváltoztatás hivatalosan a kerület napjától, november 11-től érvényes.
A 86-szoros magyar válogatott labdarúgó, a 82 éves Grosics Gyula jelenleg Újbudán lakik és a XI. kerület díszpolgára.
A Sportmúzeum világhálós oldalán írt méltatás szerint a dorogi származású "fekete párduc" a magyar labdarúgás legnagyobb kapusainak egyike. (A Wikipédia internetes lexikon szerint becenevét annak köszönheti, hogy állítólag ő volt az első kapus, aki fekete mezt vett fel.)
Csaknem két évtizedes élvonalbeli pályafutása során nemcsak a világklasszisokra jellemző képességeit mutatta be, hanem "újdonsággal" is szolgált: játékában csapata szinte egész térfelét működési területének tekintette.