A bolygó lakosságának közel hatoda éhezik
Az élelmiszerár-emelkedés miatt közel 120 millióval emelkedett az éhezők száma a világon, így összesen már csaknem egymilliárd ember nem jut elegendő ennivalóhoz - közölte csütörtökön az Oxfam brit segélyszervezet.
Dátum: 2008-10-17 13:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:30:09.917132, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az Oxfam az élelmezési világnaphoz időzítve elkészült jelentésében felszólította a világ országait, hogy ugyanakkora elszántsággal küzdjenek a nyomor és a szegénység ellen, mint ahogy a pénzügyi válság következményeit igyekeznek elhárítani.
A humanitárius szervezet rámutatott, hogy az élelmiszerárak emelkedésével elsősorban nem a termelők jövedelme nőtt meg, hanem az élelmiszeripari nagyvállalatok haszna; így a harmadik világban továbbra is sok gazdálkodó kényszerül arra, hogy vidékről beköltözzön a városba, növelve a nyomornegyedekben élők számát.