Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Barátoknak adott az MSZP-s városvezetés

A Szombathelyi Vagyonhasznosító Zrt. és az önkormányzat gazdálkodásának átvilágítása során számtalan oktalan, és a jelenlegi gazdasági helyzetben indokolatlan megbízási szerződésre derült fény - közölte pénteken a városban sajtótájékoztatón Szakály Gábor, a részvénytársaság felügyelőbizottságának tagja, fideszes önkormányzati képviselő.


Dátum: 2008-10-18 08:18:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122265
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:30:17.008861, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"A Szova Zrt. önkormányzati tulajdonú társaság, így közpénzből gazdálkodik. A cég menedzsmentjének biztosított 100 millió forint értékhatárú önálló gazdálkodás az eddigi tapasztalatok alapján felelőtlen döntés volt" - hangoztatta. A képviselő által kiosztott dokumentum tanúsága szerint nyolc, az MSZP-hez köthető személy, illetve vállalkozás kötött a száz százalékos önkormányzati tulajdonú céggel olyan megbízási szerződést, amely a felügyelőbizottság fideszes tagjai szerint nem volt indokolt. Ezért az ellenzéki frakció azt javasolja - a többségében ellenzéki összetételű - felügyelőbizottságnak, hogy azonnali hatállyal függessze fel a cég menedzsmentjének önálló döntési jogkörét és bontsa fel a szerződéseket.

A neveket és pontos összegeket is tartalmazó sajtóanyagban Horváth Attilának, a szocialisták városi alelnökének ügyvédi irodája, egy helyi rádiót vezető egyéni vállalkozó, Ipkovich György szocialista polgármester két korábbi ügyvédtársa, az MSZP egyik korábbi képviselőjelöltje, valamint egy volt szabaddemokrata önkormányzati képviselő és egy jelenleg is aktív szocialista önkormányzati képviselő gyermeke szerepel.

A megbízási szerződések szerint valamennyien szakértői munkát végeztek a vagyonhasznosító cég számára, de ezek tartalmát és főleg indokoltságát a szombathelyi Fidesz vitatja.

Kapcsolódó elemek