A "Beindulástól" a zuhanórepülésig
Dátum: 2008-10-18 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122273
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:30:19.722937, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
2008. augusztus 27.
Gyurcsány Ferenc a Népszabadságban publikálta új programját, a Megegyezést. A bevezetőben ezt írta: "Az alábbi írás javaslat Magyarországnak arra, hogy merre menjen a következő években. Cselekvést szolgáló terv, de több annál. A következőkben a reformpolitika folytatása mellett fogok érvelni. Nem kevesebbet, hanem többet szeretnék javasolni, mint amit eddig tettünk. Többet, bár másként. Tehetem, mert az elmúlt két év megteremtette annak a lehetőségét és szükségességét, hogy a rendszerváltozás után csaknem két évtizeddel újra feltegyük magunknak a kérdést: milyen Magyarországot szeretnénk."
A sokak által már előre jelzett válságnak nyoma sincs a tanulmányban.
2008. szeptember 26.
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök megjelent a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) rendezvényén. Felszólalásában legelőször a nemzetközi pénzügyi válsággal foglalkozott. Megerősítette, hogy a jövő évi költségvetés mintegy 145 milliárd forintos adócsökkentést tartalmaz majd, és jövőre a hiány tekintetében Magyarország teljesíteni fogja a maastrichti kritériumokat.
(...)
Nagy kérdés, hogy Magyarországot miként érinti a pénzügyi válság? - fogalmazta meg. Gyurcsány szerint a közvetlen kihatása minimális, néhány tíz milliárd forintról lehet szó. Azonban az indirekt hatása a gazdaság lassulásán keresztül sokkal jentősebb lehet. A jövő évi költségvetést még a régi számok alapján készítette el a kormány, és még 3 százalékos GDP növekedést terveznek - jelentette ki a kormányfő.