Új politikára, hiteles politikusokra van szükség
A Fidesz álláspontja szerint a nemzeti csúcsértekezlet egyértelművé tette Gyurcsány Ferenc hiteltelenségét, a legnagyobb ellenzéki párt szerint ugyanakkor új politikára és hiteles politikusokra van szükség ahhoz, hogy Magyarország kilábaljon a válságból - erről Navracsics Tibor frakcióvezető beszélt újságíróknak a rendezvény után.
Dátum: 2008-10-18 17:48:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=122291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-05 06:30:25.253118, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Hangsúlyozta: a jelenlegi válsághelyzetben a Fidesz összefogást ajánl Magyarországnak az adó- és járulékreform, a kormányzati és közigazgatási reform és a munkaerőpiaci reform területén, ehhez azonban mindenekelőtt hiteles politikusokra, új politikára lenne szükség, hiszen az a feladat, hogy az összefogás révén Magyarországot kivezessék a válsághelyzetből, és megindítsák a növekedés útján.
Szerinte ugyanakkor a mai találkozó is egyértelművé tette, hogy Gyurcsány Ferenc nem rendelkezik kellő hitelességgel ennek a munkának a megindításához.
Arra a kérdésre, hogy az új politika alatt előre hozott választásokat és egy új kormány felállását értik-e, Navracsics Tibor azt mondta: "a hitelét vesztett politikusoknak távozniuk kell a politikai életből".
Kérdésre válaszolva a Fidesz frakcióvezetője közölte: a Fidesz álláspontja továbbra is az, hogy kivonulnak a parlamenti ülésteremből a miniszterelnök előre bejelentett felszólalásainál, egészen addig, amíg nem történik olyan jelentős esemény, ami ezt megváltoztatná. Megjegyezte: "holnap akár le is mondhat Gyurcsány Ferenc, ahogy ma kinézett, úgy el tudom képzelni".
Mint mondta, a tanácskozással a miniszterelnök "egy felhatalmazás és szakértelem hiányából álló űrt" akart betölteni, ezúttal úgy, hogy hatvanegynéhány, tisztázatlan szempontok alapján összeválogatott embert hívott össze, így próbálta meg felépíteni a saját imázsát, a saját hozzáértését.
Arra a felvetésre, hogy Gyurcsány Ferenc a Fidesz elnökének felszólalását veretes választási beszédnek nevezte, amelyben nem voltak javaslatok, a frakcióvezető azt mondta: Orbán Viktor konkrét adatokat mondott arról, mi lenne a fedezete az adócsökkentésnek. Navracsics Tibor megalapozott, jó beszédnek nevezte a Fidesz elnökének hozzászólását. Megjegyezte: Gyurcsány Ferenc nem véletlenül tért el az eredeti forgatókönyvtől, azért kért szót a tanácskozás végén, mert érezte ő is, hogy egy hitelét vesztett politikusként, a múlt politikusaként tűnt fel.
Arra a felvetésre, hogy a miniszterelnök szerint átmeneti évnek kellene tekinteni 2009-et, Navracsics Tibor azt mondta: 2002 óta minden évet átmeneti évnek kénytelenek tekinteni, csak akkor nem lesz Magyarországon átmeneti év, ha megindul a gazdasági növekedés útján.
Mint mondta, abban egyetértettek mindannyian, hogy válság van Magyarországon, és a többség abban is, hogy ez a válság nem egy héttel vagy egy évvel ezelőtt kezdődött, hanem csak láthatóvá tette azokat a válságjelenségeket, amelyeket az elmúlt hat év rossz gazdaságpolitikája, költségvetési politikája okozott. A Fidesz szerint ebben a helyzetben kevesebb adó és járulék kell, hogy a gazdaság végre lendületbe jöjjön, szerintük ennek meg is lenne a fedezete. Mint mondta, a kormányzati és közigazgatási reformmal, a kormányzati korrupció és a bürokratikus eljárások visszaszorítása révén mintegy 400 milliárd forintot lehet megtakarítani. Emellett a Fidesz szerint össze kell fogni a munkaerő-piaci reformban, és ebből következően a szociális segélyezés ügyében is, munkahelyeket kell teremteni, hogy mindenki dolgozhasson, aki akar, így ők már nem az államkasszát terhelnék a segélyekkel.
Navracsics Tibor arra a kérdésre, volt-e értelme a tanácskozásnak, azt mondta: "a vízgereblyézés mindenképpen".